Konrád György pontos diagnózisa -

Konrád György pontos diagnózisa -

Személyiségzavar (…) …(vannak,) akik néhány százalékos többséget elegendő jogcímnek tekintenek minden hatalom megszerzésére, és ezáltal a közéleti vita kormánydöntésekkel való helyettesítésére; akik a szakigazgatást azzal veszélyeztetik, hogy a közszolgálat vezető tisztségeibe és a maradék állami vállalatok élére nagy számban pártfunkcionáriusokat helyeznek, ilyen módon a pártvezető kezében összepontosítva, ha nem is minden hatalmat, de annak egészségtelenül nagy hányadát. Személyiségzavaraikat erőszakos, gőgös magaviselettel palástoló kormányfők és más politikusok képesek nyomasztóan megviselni egész országok közérzetét, és hosszan feltartóztatni a polgárok szabadságra nevelődését. "Demokratúra" (…) Nem csak demokráciát és diktatúrát ismerünk, hanem köztes változatokat, átmeneteket, részleges demokráciákat is, amelyekben a kormányzat ugyan a szavazók többségére, néha csekély többségére hivatkozik, de mihelyt a parlamenti felhatalmazást megszerezte, tekintélyuralomként működik. A „demokratúra" megfelel a pöffeszkedő, hatalmaskodó személyes viselkedésnek. Megfélemlítés Az exkommunista országokban megvannak a gazdaság, a közélet és a kultúra pártirányításának hagyományai, spontán reflexei, amelyek a reformok által decentralizált döntéshozatalt újra meg újra recentralizálják, és az autonóm testületekre átruházott hatalmat rendszeresen visszavonják. (…) A köztisztviselők, az értelmiség nagyobb része a régi állományból került ki, beidegződéseik tartósak, és ha felülről biztatást kapnak erre – mindegy, hogy milyen eszmecsomag nevében –, agresszív, felsőbbséges, harcias és parancsoló magatartást tanúsítanak, ha másért nem, félelemből, hogy megfeleljenek az ezt tőlük elváró vezetésnek , netán éppen az új vezetőknek, akik eleve hajlamosak lecserélni a személyzetet, alárendeltjeik engedelmességét biztosítandó. ...és félelem (…) Sokféle represszió lehetséges: megélhetési zsarolástól burkolt cenzúráig, összpontosított sajtótámadásoktól fenyegető levelekig és telefonokig, és mivel a maffiák és a politikusok, illetőleg a fegyveres testületek között esetenkénti, sporadikus összefonódások tapasztalhatók, ami a gátlástalan erőszaknak is teret nyit, nem kell különösebb gyávaság ahhoz, hogy a józan óvatosság sok embert konfliktuskerülő hallgatásra és apolitizmusra ösztönözzön. Vezérimádat A politikai osztályba nem csak bekerülni lehet, kiesni is lehet belőle, és akkor volt képviselők tapasztalhatják, hogy nem csak ők, de hozzátartozóik is munkanélküliek lesznek, mert előző civil mesterségük folytatására nem nyílik mód, és a kárörvendő ellenségesség az ő irányukban az új vezetés iránti szeretet jele. Osztályharc A többségi demokráciával összefér a kisebbségekkel szembeni megalázó fellépés, a politikai vetélkedésnek harcként, szinte osztályharcként való felfogása, egész társadalmi csoportok erkölcstelenné, sőt bűnössé nyilvánítása, a mellébeszélő és fenyegető válasz a jogos kérdésekre, dezinformációs hírek, gyanúsítások és rágalmak terjesztésével párosítva. Hatalmonmaradás (…)Demagóg gyűlölet-retorikából és túlzó, eleve betarthatatlan ígérgetésből származhat parlamenti többség és folyamatos harc a hatalmonmaradás, a politikai győzelem kiteljesítése érdekében, nyomban megfeledkezve az ígéretek megtartásáról. Megtévesztés Mivelhogy az új demokráciák lakossága hajlamos rá, hogy négyévenként elbúcsúzzon a kormánytól, hiszen négy év elég ahhoz, hogy megelégelje tevékenységüket és kíváncsi legyen a másik félre, hátha az hozzáértőbben és becsületesebben csinálja, hátha az kevésbé él vissza a hatalmával és előnyeivel a saját maga és barátai, nem pedig az ország érdekében. És minthogy olyan kormány, amely populista beszéddel és a választók célzatos megtévesztésével győzött, legyen az akár jobb-, akár baloldali populizmus, vagyis az ellenfél goromba rágalmazásával és felelőtlen követelőzéssel az állami költségvetéssel szemben (amelynek megtartása felborítaná az államháztartás egyensúlyát, és amelynek maga sem fog, maga sem tud eleget tenni, amikor majd a pénzügyekért ő lesz felelős), minthogy az ilyen kormány négy év alatt minden valószínűség szerint elveszíti a népszerűségét és vereséget szenved a legközelebbi választáson, ezért az ilyen vezetők sok legális és féllegális eszközt igénybe vesznek azért, hogy megmaradhassanak a pozíciójukban. Egyeduralom Az új demokráciák parlamenti váltógazdaságára nem a közép körüli csekély ingadozás a jellemző, hanem a nagy amplitúdójú kilengések, amelyek forradalmi frazeológiával kísérik a választási propagandát , olyan változásokat igényelnek tehát, amelyek nem csak a kormány, hanem szinte az egész politikai rendszer megváltoztatásával érnek fel. A szavazatarány centrista, és a másik féllel szembeni tisztelettudó kormányzásra ad felhatalmazást. A képviselőházban azonban a szerény szavazói többség megnő és méginkább a politikai gyakorlatban, mert az újsütetű vezetők gyengén állnak a civilizált önuralom és a vetélytársak, azaz az ellenzékkel szembeni tolerancia tantárgyában, ami megfelel annak a tényállásnak, hogy éppenséggel azáltal kerülnek felülre, hogy vezetőik, helyesebben vezéreik saját pártjukban is ellentmondást nem tűrő egyeduralmat valósítanak meg , amelyet aztán az egész kormányzatra próbálnak kiterjeszteni. A kormányfőt pedig a környezetük megközelítőleg olyan nimbusszal igyekszik felruházni, amilyet a 89-es fordulat előtt a pártfőtitkárok élveztek. Hatalommánia A szemünk előtt lezajlott és a saját bőrünkön megtapasztalt történelem az éberebb megfigyelőket arra tanította, hogy a hatalom olyan kielégülés, amely szenvedélybeteggé teszi azt, akinek van, akinek megadatik, mert a hatalom veszélyes drog, a szó valódi értelmében kábító – a tisztánlátást és az önuralmat gátló – szer, úgyhogy a birtokosa, ha nem rendelkezik a szükséges önkontrollal, megszokja fogyasztását, és még és még többet vágyik belőle fogyasztani. Vágyát növeli a megalapozott szorongás, hogy utána, ha már nem lesz a birtokában, akkor mind a jólét, mind a tekintély, mind pedig a környezet nyájassága meg fog csappanni, s a letűnt politikus személyisége össze fog zsugorodni vigasztaló kárpótlás nélkül, mert eltérően a megalapozott nyugati társadalmaktól, a politikusok többsége mögött nem áll a civiléletben megszerzett jövedelem, jómód és megbecsültség. Aki kiesik, az többnyire nagyot esik, ezt tudja, és ezért különös mohósággal kapaszkodik, úgyhogy nem annyira a szakszerű közszolgálat, hanem pozíciójának állandósítása izgatja a leginkább. (…) Konrád György: Emberi jogok a kitáguló Európában.