FÉLELMEK ÉS ÍTÉLŐKÉPESSÉG
Alapvető nemzeti önérdekek akkor kerülnek a figyelem középpontjába amikor az emberek úgy érzik, azok veszélyeknek vannak kitéve. Az egymástól való félelem nagy szerepet játszik Közép Európában a magyarok és szomszédaik között, de a szerbek és horvátok, a szerbek és albánok között, a szerbek és bosnyákok, a románok és ukránok, vagy románok és bolgárok között, stb. Annyira nagy szerepet, hogy néha a rettegés, gyűlölködés ingoványára terelődik az egymás közötti viszony. Nagy veszélyekkel játszanak azok, akik az érzelmi fölindulást torzulásba szítják és önző személyi vagy politikai, esetleg stratégiai célokra kihasználják. Eltorzítják saját népük itélőképességét. Ez a deformálódás azonban nemcsak az "ijesztő másik" elleni viszonyban jelentkezik, hanem kihat az ilyen társadalomban élő egyén ítélőképességének más területeire is. Ugyanis, az egyensúly keretein belül működő megítélési képességet - ahhoz, hogy helyesen alkalmazzuk - éppúgy kell gyakorolnunk mint bármi más értékészlelő tulajdonságunkat. A józan, szabatos és meghatározó ítélőképesség fontosságát – amely tulajdonságok annyira pozitívan járulnak hozzá a társadalom gazdasági és politikai életének egyensúlyban tartásához - nemcsak a szociológusok hangsúlyozzák, de annak érvényét sok történelmi példa is bizonyítja. Az egyoldalú nézet szellemét terjesztő soviniszták tehát saját népük ellen is dolgoznak, amikor eltompítják az emberek tárgyilagosságát. A célszerű út, ami a szomszédok előtt nyitva áll, és nem zsákutca: az együttműködés és egymás megbecsülésének útja. Elérünk majd a szomszédi együttélés olyan szakaszába, amikor az együttesen elért eredmény fontosabb lesz mint az egymástól való félelem, vagy az abból kibontakozó gyűlölet. Ez nem fog magától megtörténni, ezen tudatosan dolgoznunk kell: a szomszédság mindkét oldalán, mert a gyűlölet nem ide – hanem nemzeti zsákutcába - vezet. Az elvakult gyűlöletet már láttuk néhányszor működni... (1998. Április/FLG) A fenti gondolatfuttatás melyet már 12 évvel ezelőtt írtam - ebben a jelenlegi kül- és belpolitikailag is feszült hangulatban megüt egy józan hangot és emlékezteti az olvasókat, hogy nekünk, szomszédoknak, szükségünk van egymásra - a saját érdekünkben. Laszlo G Fulop Architect & Planner HAC Vice President MBK Past President MHPast President, Secy & PR laszlofulop@comcast.net Minneapolis, MN 55436 #end |
9.11.2009
NEW RELEASE: Fülöp László G:
NEW RELEASE: CSERKÉSZBARÁTOK 2009, október 3.
MEGHÍVÓ A „TALÁLKOZZUNK BUDÁN" hangulatos műsoros délutánra és az azt követő remek vacsorára. 2009. október 3-án, szombaton d.u. 3:30-tól estig. A Los Angeles-i CSERKÉSZBARÁTOK KÖZÖSSÉGE RENDEZÉSÉBEN, a határokon túli magyar oktatás javára. Helyszín: San Fernandó Völgyi Magyar Református Egyház (Grace Hungarian Reformed Church) 18858 Erwin Str, Tarzana (Reseda) Erwin és Wilbur sarok ingyen parkolás, és parkolni az utcán is lehet. Részletekért kattintson ide: http://arpad.com/CsBK%20Oct%203,%202009.pdf |
9.08.2009
NEW RELEASE: Tanévnyitó...
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének beszéde "Az erkölcs minden polgártestnek lelke... Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Berzsenyi szavaival köszöntöm a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanévnyitó ünnepségén megjelenteket. Elődeink jövőbe vetetett hitét jelzi e szép hagyomány, hogy a tanévnyitót ünnepként tartjuk számon. Az egyetemi tanulmányaikat most megkezdő elsőéves hallgatók bizonyára várakozással és nem kis izgalommal tekintenek életüknek ezen meghatározó évei elé. Azok a feladatok és kihívások, amelyek előtt AZ idei tanév küszöbén állunk, arra indítanak, hogy Magyarország világhírű műszaki egyetemének tanévnyitóján NE elsősorban a technikai haladás nagyszerű perspektívájáról – s ebben AZ önök lehetőségeiről – mondjak szép szavakat, hanem tágabb összefüggésben tekintsek a felsőoktatásra, Magyarországra, amelynek erkölcsi, szellemi, lelki megújulásra van szüksége. Tisztelt Hallgatók és Oktatók! Ma Önök egy nem jól működő országban kezdik meg a 2009/2010-es tanévet. Feladatuk nem csupán annyi, hogy egy szabályok és szokások által szabályozott intézményben tanuljanak és tanítsanak. Ma előttünk sokkal nehezebb feladat áll: a tanulás és a tanítás mellett – s nem helyette – a Magyar közéletben szinte mindent újra kell gondolnunk, és hozzá kell látnunk AZ újjáépítéshez. Igen, tisztelt hallgatóim, jól hallják, erkölcsi, szellemi, lelki értelemben újjá kell építeni Magyarországot. A világot egy 2008-ban nyilvánvalóvá vált válság rázza meg. E válság mibenlététről és okairól sok igényes elemzés, s persze még több igénytelen, a felelősöket – mindig másokban – pontosan megtalálni vélő felszínes demagógia jelenik meg, hangzik el. A válság mentséggé vált, a tehetetlenség indokává, ürüggyé, hogy a kilátástalanságot félelemmel kezeljük. A válság AZ AZ időszak, amikor minden döntésre kerül: olyan történések ideje, amelyeknek bizonytalan a kimenetele. De csak addig, amíg félünk a szembenézéstől. A válság akkor fordulhat át, amikor a számvetés bátorsága, AZ elszántság és AZ önbizalom jellemez bennünket. A válság tehát elszánásra hív minket, az öntudatra ébredés fordulópontját jelölheti. A válság ebben az értelemben nem holmi kiszolgáltatottság, nem a vak sors sodrása, kívülről elszenvedett kínzás, hanem egy múló és egy bekövetkező közötti időszak, amely lehetőség arra, hogy értékeljük, megítéljük AZ eddig történteket és önmagunkat. Hívás arra, hogy határozottan kiálljunk a jövőnkért, önmagunkért. A válság lehet a közöny vége, AZ indulás pillanata. Ha a nehézségeket nem sorscsapásként, hanem következményként fogjuk fel, tettekre és megújulásra késztet. Tekintsük hát a válságot az önmagunkkal történő valós szembenézés pillanataként. Tisztelt Oktatók! Önök tudományos eredményeik, oktatói tapasztalataik alapján, Kedves Hallgatók! Önök a magas felvételi követelmények teljesítése alapján hazánk legképzettebb, legtehetségesebb polgárai közé tartoznak. Így hát csak akarniuk kell, hogy felismerjék AZ okokat s a tennivalókat. És csak bátorság, hogy bekapcsolódjanak és példát mutassanak ebben AZ erkölcsi, szellemi, lelki újjáépítésben. A világban nem történt a földi életet megváltoztató természeti katasztrófa, nem csapódott a Földbe nagyméretű meteor, nem történt egész kontinenseket sújtó földrengés, világméretű járvány vagy sáskajárás. A válságot – természetesen messze nem egyenlő felelősséggel – AZ emberek, MI magunk okoztuk. Elsőként azzal, hogy elhittük, nincs valódi közünk azokhoz a dolgokhoz, amelyek megtörténhetnek velünk. Másodszor azért, mert tétlenségre kárhoztattuk magunkat azzal, hogy MI úgysem tehetünk semmit. Harmadszor azért, mert a felismerés felelősségét nem mertük időben vállalni. Nem épületek omlottak össze tehát, hanem a tudás és AZ erkölcs tartóoszlopai repedeztek meg. Világunkat a működés színtereire osztottuk, funkcionális egységekre. Részekre bontottuk AZ egészet, s egy-egy részből kitekintve tesszük mindörökre beláthatatlanná a korábban egységben láthatót. Elhisszük, hogy a gazdaság, AZ egészségügy, AZ oktatás, a tudomány külön gondolkodást, logikát, megoldást kíván, és nincs metszet, amelyben AZ ember vagy a közösség önmagára ismerhetne. „Ma nem ez a legfontosabb probléma", halljuk annyiszor. Joggal kérdezhetnénk vissza: vajon ki tudhatja, melyik AZ? A közszereplők nap mint nap ismételgetik a világ katasztrófával fenyegető nagy problémáinak sorát: energia-, víz- és élelem-hiány, a Föld egészét veszélyeztető környezeti problémák, a szegényekre és gazdagokra szétszakadó társadalmak. Ezek, – és még jó néhány – valóban nagy problémák, de a legnagyobb probléma – AZ egész világon, s Magyarországon is – AZ oktatás és nevelés egyre növekvő hiányosságai. Az oktatás nem a világban való eligazodásra készít fel: nem adja meg AZ erkölcsi vértezetet, és nem adja meg a szükséges tudást és műveltséget. Az iskola – nyíltan hangoztatott, vagy „csupán" a gyakorlatban megvalósított – célja egyre inkább egyfajta praktikus tréning. Ez fog – a családok nevelő hatásának gyöngülésével együtt – katasztrófához vezetni. Az anyagi, a szellemi, a lelki jólét, a jó közélet ma csak megfelelő oktatás és a nevelés révén érhető el. Nyilvánvaló, hogy sem AZ emberiségnek, sem Magyarországnak nincs annyi anyagi és szellemi erőforrása, hogy minden nyomorúságot egyszerre szüntessen meg. A problémák megoldásához ugyanis egységben kellene ismernünk és kezelnünk azt a három legösszetettebb rendszert, amelyben élünk: a természetet, gazdaságunkat és társadalmunkat. Ezen úgynevezett „komplex rendszerek" általános tulajdonsága, hogy minden cselekvésnek egy helyett számos következménye van, ezek közül több szándékolatlan, és csak késleltetetten jelentkezik. Minden lépés előre nem látott költséggel, kellemetlenséggel jár, vagy más problémáktól vonja el a forrásokat. Ezért AZ az egyik legnagyobb előttünk álló feladat, hogy meg kell tanulnunk tájékozottan dönteni. Sok döntésünket felszínes ismeretek, illúziók és szavazattöbbség alapján hozzuk meg – anélkül, hogy ismernénk cselekedeteink minden következményét. Sokszor a problémák bonyolultsága bénít meg bennünket: arra késztet, hogy semmit se csináljunk, vagy olyan változásokat vezessünk be, amelyek hosszú távon több kárral járnak, mint haszonnal. Meg kell értenünk ezt a minden vonatkozásában összetett, (komplex) világot, amelyben élünk. Az ehhez szükséges tudás csak áldozatos, kemény munkával, elmélyült tanulással szerezhető meg. Éppen a világunk összetett volta miatt a tudással azonos, vagy talán még fontosabb a szilárd erkölcs. Minden erőfeszítésünk hiábavaló, ha ezen a téren nem tudunk előrelépni. Belső indíttatássá, belső kényszerré kell tenni, hogy az emberi közösségek együttélési szabályait szigorúan tartsuk be. Ha a Műegyetem történetére tekintünk, nem csupán a szakmájukat világszínvonalon művelő professzorokat és kiváló tanítványaikat látjuk, hanem a megkérdőjelezhetetlen erkölcsi tekintélyeket is. A magyar nemzet történetében – így 1956-ban is – a nemzet sorsáért, szabadságáért életüket kockáztató hősöket. Egyszerre voltak ők a szellem és az erkölcsi szilárdság óriásai. A tanévnyitó ünnepi pillanataiban sem hallgathatom el, hogy a mi szűkebb világunkban az oktatás és a tudomány világában is jelentős az erkölcsi hanyatlás. A felsőoktatás – üdítő kivételektől eltekintve – a pénz világához törekszik tartozni. Igazodni kíván valamihez, aminek inkább alakítója lehetne. Megfelelni vágyik olyan elveknek, amelyeknek változásain kellene munkálkodnia. A felsőoktatási intézmények szellemi értékrendje háttérbe szorult. A hallgatók sok helyen nem nevelendő, oktatandó társai a tanároknak, hanem a fejkvóta (vagy költségtérítés) „részvényjegyei". A felsőoktatást ás a benne dolgozókat régóta őrli a kettős elv: egyszerre dolgozni a piacra és őrizni a szellemi magaslatokat. Az egyik a haszonelvűséget hangoztatja, és diplomagyárrá teszi a felsőoktatás intézményeit. A másik az elvont tudományos gondolkozás fontosságát hangsúlyozza, és egyfajta tudásvárat működtet. Hogyan lehet egyszerre két ilyen ellentmondó és széthúzó elvet szolgálni? A tudásvár ostroma nem válhat a diplomagyár sikerévé. A haszonelvűség győzelme nem uralhatja a szellem szabadságát. Hová veti szemét ma az egyetemi hallgató? A diplomára, a távolabbi jövőre, egy pályaképre, amit elképzelt ifjúkori álmodozásaiban? És merre tervez a felsőoktatás? A következő szakindításig, vagy annak elnevezéséig? Mire alapozzuk a tudást, amit az egyetem, főiskola ma nyújt? Közösségi igényekre vagy globális hívószavakra? Meddig tart még az a különös helyzet, amelyet a munkanélküliség mintájára hivatásnélküliségnek nevezhetnénk, hogy diplomával tömegek kényszerülnek más munkakörben dolgozni? Meddig merünk elnézni? És mennyit van bátorságunk belátni? Minden döntés, minden lépés megmagyarázható. Ám egyiket sem kell magyarázni, ha a tisztánlátás és az igazság szeretete vezérli. Megtanultuk indokolni az indokolhatatlant, eladni az eladhatatlant, elmagyarázni az elmagyarázhatatlant. Elhittük, hogy a hazugságról hazudni már majdnem igazmondás. Pedig nincs így: az önámítás magyarázata még nem szembenézés. A hazugság a világ komplexitása miatt felmérhetetlen következményű. A hazugság és önámítás közénk lopakodik, ha presztízsből, vagy önzésből értelmetlen szakokat indítunk, ha diákjaink felkészültségének értékelése során közvetlenül (pénzért) vagy közvetett módon (a fejkvóta megtartása érdekében) megfelelőnek értékeljük a nem megfelelő teljesítményt. Ha diplomákat és doktori fokozatokat adunk érdemtelenül, az egyéni és intézményi teljesítmény látszata érdekében. Ha a professzori kinevezések száma kontrolálatlanul növekszik, mert az intézmények csak a mennyiségi mutatókban érdekeltek, értékelésükben csak ezt veszik figyelembe. Minden lépés indokolható egy másikkal. A következő az előzővel. Csakhogy nem a lépéseinket kell fontolgatnunk. Hanem magát az utat. Hogy ha elindulunk, tudunk-e majd járni rajta? Hogy vezet-e valahová? Hölgyeim és Uraim! A hallgató nem pénzszerzési lehetőség, a felsőoktatási intézmény nem diploma-, doktori fokozat és publikáció-gyár. Újra kell gondolni ezért a finanszírozás és az intézményértékelés egész rendszerét. Az elmúlt évtizedek hibás vagy nem létező oktatáspolitikája, az oktatás irányításának hiánya, a szabadosság szép új világa látványosan megbukott. Ha a bénultság vesz erőt rajtunk, és nem teszünk semmit, az intézmények belső rendszere éppúgy szétszakad, mint a magyar társadalom: a vezető – gyakran felelőtlen – elitre, és az intézmények működését keserves körülmények között fenntartó többségre, mind a hallgatók, mind az oktatók esetében. Mindezen, országunk felsőoktatásának működését veszélyeztető jelenségek kialakulásához kétségtelenül hozzájárultak egyéni emberi hibák és gyengeségek, a fő hiba azonban az önmagából táplálkozó, magát újratermelő rendszerben van. A rendszerben, amely nem a nevelés, az oktatás, a kultúra és a tudomány értékeire építi e területek működésének szabályait, hanem a pénz hatalmának legrosszabb gyakorlatát erőlteti a szellem világára. A rendszerben, amelyben nem elsősorban a kikezdhetetlen integritású, megkérdőjelezhetetlen szakmai és emberi kvalitású professzorok határozzák meg az intézmény arculatát, és vezetik azt, hanem – a gyakran igencsak kétes erkölcsiségű eszközökkel dolgozó – „pénzszerzők". A rendszerben, amelyben megtörténhet, hogy a diákokat nem a legtehetségesebb és legdolgosabb társaik képviselik, hanem a sokadik évüket az intézményben töltő, a diákképviseletet jó megélhetésnek tekintő gyenge teljesítményű hallgatók. A rendszerben, ahol az intézmények egy részében többségbe kerülhetnek a szellem törvényeit már nem is értő, a felsőoktatási intézményeket csupán – elsősorban önmaguk számára – pénztermelő „üzemnek" tekintők. Azok az oktatók, akik doktori fokozatukat, habilitációjukat maguk is kétes körülmények között szerezték, vagy úgymond az „intézmény érdekében" cinkosok voltak ilyen előmenetelekben, aligha alkalmasak a tudomány világában oly fontos „kapuőrök" szerepének betöltésére. A magyarországi közállapotokat és a rendszer működését ismerve a „felülről" törvényi szabályozással történő változtatás sikere felettébb kétséges. Amikor a pénz hatalmának legrosszabb gyakorlatáról beszélek, nem a takarékos és átlátható gazdálkodás ellen, hanem éppen mellette emelem fel szavamat. A takarékos, minden fillérről elszámolni tudó, gazdálkodás valaha erény volt, ma is azzá kell tenni. A tisztátalan és zűrzavaros gazdálkodás ma legalább annyit árt, mint az erőforrások hiánya. Nem állítom, hogy felsőoktatási intézményeink jól finanszírozottak, de kevesebb pazarlással ennyi pénzből is sokkal többet lehetne megvalósítani, stabilabban, kevesebb frusztrációval és eredményesebben lehetne dolgozni. Ha nem fogadnánk el az „erre lehet pénzt kapni, ezért ezt építjük meg" elvét, talán lehetetlenné tennénk a pályázati korrupció vámszedőinek helyzetét is. Ha mindenki azzal foglalkozna, amihez legjobban ért, az oktatók az oktatással és kutatással, a hallgatók a tanulással, a vezetés és a gazdasági adminisztráció a vezetéssel és a hatékony gazdálkodással, előrébbre lennénk, és nem mellékesen jobb kedvűek, boldogabbak. A felsőoktatás világa csak akkor tud visszatérni a modern körülményekhez alkalmazkodó, évszázados hagyományaira épülő erkölcsi rendjéhez, ha a változás belülről és kívülről, alulról és felülről egyidejűleg indul meg. Ha megszigorítjuk az egyetemi tanári kinevezések gyakorlatát. Ha az etikai szabályok megsértését mi magunk szigorúan szankcionáljuk. Ha helyre állítjuk az autonómia értelmét: nevezetesen, hogy minden döntést az arra kompetensek hozzanak meg. Ha az egyetemi vezetők választásának rendjében megnöveljük a professzori kar szerepét. Ha az egyetemek vezetőinek díjazásában sem az egyenlősdi demagógiának, sem a menedzseri mohóságnak nem engedünk. Ha megváltoztatjuk a korrupciót és pazarlást elősegítő finanszírozási rendet. Ha visszahozzuk a példamutatás elvét az oktatásban és a példakövetés örömét a tanulásban. A tartást, ami büszkének mutat, és nem enged többé a szolgai erkölcs tömegképző erejének. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az évnyitó ünnep. Az indulás, a kezdés és a folytatás ünnepe. Indulni, kezdeni, folytatni pedig csak tiszta szándékkal, őszintén lehet. Szavaink, gondolataink avatják ünneppé ezt a közös alkalmat. Ha tetteinkkel tudunk nekik elég súlyt adni. Ha engedjük, hogy nehezek legyenek, így lendületet és erőt adóak. Ha nem elégszünk meg a pátosz könnyen megteremthető közhelyességével, hanem a magunk igazságát keressük bennük. Nem altatni jöttem, hanem felébreszteni a vágyat, hogy a felsőoktatási tanév kezdetén együtt gondolkodjunk. Helyzetünkkel pedig szembe kell nézni, mert a jövő Magyarországának gazdasági, politikai és szellemi vezetői ma egyetemi hallgatók. Szilárd erkölcsre, munkára és tudásra nevelésük a mai egyetemi oktatás feladata. S nem csupán az oktatóké, mert az egyetem olyan hely, ahol a hallgatók társai az oktatóknak a munkában, a tanulásban és az erkölcsös viselkedésben. Azt kívánom a Műegyetem és Önökön keresztül a magyar felsőoktatás minden intézménye hallgatóinak és oktatóinak, hogy legyen erejük, bátorságuk, egymás iránti bizalmuk hozzákezdeni a felsőoktatás és ezen keresztül Magyarország megújításának nehéz munkájához. Csak akkor várhatjuk, hogy honfitársaink követnek minket ebben, ha nem csodára várunk, nem a körülményekre hivatkozunk, hanem még ma hozzálátunk. Felismeréseket és elhatározásokat hozó, közvetlen célok helyett távlatokat nyújtó tanévet kívánok Önöknek. Nehezet, amelyben mindenért meg kell küzdeni. És értékadót: olyat, amelyben minden küzdésnek közös értelme van. A Magyar Tudományos Akadémia együttműködését ajánlom fel minden minőségre törekvő intézménynek. Köszönöm, hogy meghallgattak. |
9.02.2009
NEW RELEASE - Kassai tüntetés
A kassai Artists for Human Rights szolidaritási tüntetést szervezett a Kassai Márai-szobor mellett. A szervező Osza István és Balassa Zoltán tartott beszédet a rendezvényen melyen megjelent Magyar Ferenc volt parlamenti képviselő és a város számos jeles személyisége, néhány bodrogközi de hollandiai és németországi magyar is. A tüntetés címe "Babilontól Európáig" azt kívánta kifejezni, ha az Úr akarata volt a soknyelvűség akkor egy kormány se kívánja ezt az isteni akaratot megváltoztatni. Márai Sándor világhírű regényeket írt. Szlovákia most már a nyelvtörvénnyel szintén világhírű alkotást tett közzé. Ezt olvassák mindenütt. Noam Chomsky Amerikai nyelvész szerint egy nyelvhasználatot sem szabad rendőrségi módszerekkel szabályozni mert az állandóan változik. Ez a törvény arra szolgál, hogy bizonytalanságot s ezáltal frusztráltságot majd megfélelmlítést okozzon és hosszú távon az asszimilációt szolgálja. Márai Sándor mondta: "Ha jó ügyet védel, mitől is félsz? Mi is történhetik Veled? Letepernek, megrágalmaznak, kriabolnak, meggyaláznak? Vádakkal fordulnak ellened, hamisan ítélnek? Mindez nem változtat azon, hogy az ügy melyet védtél jó volt, s ezért jó volt az is amit csináltál mikor a jó ügy védelmére szegődtél. (...) Csak akkor nem vagy magányos az életben ha jó ügyet védel. Nincs fizietség és jutalom az ilyen perben. De nincs alku sem" A jogállamiság ismérve a törvényesség mely úgy alakul ki ha a többség a kisebbséggel méltányos konszenzust keres. Szlovákia nem ezt az utat követi. Ha összevetjük a mai szlovák nyelvtörvényt az 1868-as nemzetiségi törvénnyel akkor egyérteművé válik milyen visszalépés ez ahhoz képest. Mivel az Isten az embert autonóm lénynek teremtette meg, csak is az autonómia AZ a módszer, mely a ksiebbségeket meg tudja védeni a nem kívánt beavatkozásoktól. Balassa Zoltán From: Balassa Zoltán [mailto:balassazoltan@mail.t-com.sk] Sent: TuesdaySeptember 012009 9:22 PM To: Jeszenszky Géza Subject: kassai tüntetés Importance: High #end |
NEW RELEASE
An ethnic war of words: Is this what Europe is coming to? Cikkek a Szlovák Magyar kérdésekről. | |||
8.31.2009
8.25.2009
Sopronpusztán Valami Elindult!
Dr. Lipták Béla gondolatai... 2009, augusztus 19 van, nézem a nemzetközi TV állomások közvetítését a Sopronpuszta-I ünnepségről, annak a napnak 20-ik évfordulójáról, amikor egy bátor határőr ezredes szembeszállt a barbár diktatúra parancsával és katonáinak parancsot adott, hogy NE lőjenek, amikor Pozsgay Imre, Habsburg Ottó és a Máltai Szeretetszolgálat összefogtak, hogy megvalósítsák egy debreceni fiatalember, Mészáros Ferenc tervét, amikor egy rab nemzet nagyot tett egy másik rab nemzet fiaiért: felszakította a vasfüggönyét. Az ünnepélyen jelen vannak a nemzet hiteles vezetői, ott van Sólyom László Budapestről, Tőkés László Temesvárról és ott van a sötétségből, börtönéből a fényre lépő, a szabadság napfényétől még hunyorgó embert ábrázoló emlékmű alkotója, Meloccó Miklós is. Ki is ez a Meloccó Miklós? 1948-ban a kommunisták letartóztatták Mindszenthy bíborost, és rá egy évre felakasztották Melocco Jánost, családunknak régi jó barátját. Ő volt AZ a nyomozó riporter, aki felderítette, hogy milyen kábítószerekkel kezelték a bíborost, miként érték el, hogy beismerje AZ ellene hozott hamis vádakat. János bácsi letartóztatása után felesége, Dóra néni semmi tájékoztatást nem kapott. Aztán AZ egyik nap egy csomagban megérkezett János bácsi ruhája… Apám lutheránus volt. Addig nem járt velünk a kerepesi katolikus templomba, de miután János bácsit felakasztották nemcsak, hogy eljött, de minden vasárnap a nagymise alatt ott ült a jobb oldalon a második sorban. Lelkemet felkavarták ezek a képek. Feltűnő AZ ellentét a limuzinokon érkező, sötét ruhás diplomaták és a ma is oly jellegzetesen és elgondolkodva ballagó, senkivel nem bájolgó, kopott ruhás Cocó között. Igen, ma, onnan fentről büszkén néz Le János bácsi, mert tudja, hogy fia nagyot tett, Sopronpusztán valami elindult! Eljött AZ Új Kerekasztal Tárgyalások Ideje! Egy válság alkalom is lehet arra, hogy felrázza és tettekre sarkalja a társadalmat. Úgy ahogy közel 200 éve Széchenyi könyveivel ("Hitel", "Világ" és "Stádium") és álmaival (Tudományos Akadémia, a dunai hajózás, Nemzeti Kaszinó.) irányt szabott a nemzeti kibontakozásnak, vagy úgy ahogy 1956-ban a Petőfi Kör, majd 1989 után AZ Ellenzéki Kerekasztal fórumot teremtettek a közgondolkozás megtisztításának, úgy Sopronpuszta is azt üzeni, hogy ITT AZ ideje egy pártok feletti fórumon megbeszélni a Magyar jövő terveit, teendőit. Igen, lehet, hogy 1989-ben elpazaroltunk egy ilyen alkalmat, lehet, hogy akkor kellett volna bíróság elé állítani azt AZ alig száz embert kiknek tényleg véres volt a keze, lehet, hogy akkor talán lelkileg felszabadult és megbékélt volna AZ ország. Lehet, hogy ennyi elég lett volna ahhoz, hogy megszűnjön AZ acsarkodás légköre, hogy AZ emberek lelkéből eltűnjön a bosszú vágya. Az is lehet, hogy a nemzeti tulajdon és általában a jövő gazdaságpolitikáját akkor kellett volna átgondolni, annak akkor kellett volna új irányt szabni. Igen, ez mind lehet, de MI csak a jövőn változtathatunk, a múlton már nem! Fontos, hogy létrejöjjön egy ilyen fórum melyen a Magyar értelmiség tagjai (mint tették 56-ban a Petőfi Körben), kifejthetik gondolataikat, elültethetik azokat a szellemi magokat, melyekből kikelhet, kicsírázhat egy össznemzeti megegyezés. Fontos lenne AZ is, hogy ez a megbeszélés, ez a közvélemény formáló találkozás most, tehát a 2010-es választások előtt jöjjön létre, mert csak így lesz ideje a társadalomnak azokat a gondolatokat megemészteni és így azokat figyelembe véve választani új vezetőket. Arról, hogy MI mindent kellene megbeszélni, MI mindenről kellene egyezségre jutni, szeretnék pár gondolatfoszlányt ITT -- a teljesség igénye nélkül -- papírra vetni. Demokrácia és Törvényhozás A mai „hadi demokráciában" kialakult pártfegyelem nem csak emlékeztet egy korábbira, de megnehezíti a törvényhozást is és AZ ország vezetését is! Ma nem értékrendek, elvek, vagy jövőképek ütköznek a politikában, hanem csak érdekcsoportok és ezek szinte gondolkozás nélkül szabotálják egymás terveit. A demokrácia egészséges működéséhez szükséges AZ, hogy a pártok a társadalom egyes rétegeinek, osztályainak (földmívesek, munkásság, üzletemberek, értelmiség.) érdekeit képviseljék. Az is fontos, hogy a törvényhozók NE pártlistákon jussanak a Parlamentbe, hanem egy-egy szavazó körzetet képviseljenek. Azért fontos a körzet lakói által való megmérettetés, mert különben nem a szavazóik hanem a pártjuk érdekeit fogják ők képviselni. Ezért elgondolkoztató például AZ, hogy (tudtommal) a rendszer változást követő négy miniszterelnök közül egyet sem AZ ország lakói választották meg. Tudtommal még cask képviselői választáson is csak Horn Gyula mérettetett meg (1990-ben Somogyban) és ő is veszített ezen a választáson). Fontos lenne AZ is, hogy végre megszülessen egy olyan alkotmány, mely nem AZ 1949-es alkotmánynak egy toldozott-foltozott formája. Egy olyan alkotmány, mely egy ránk erőszakoltnak ITT-ott megreformált változata, hanem egy olyan melyet sajátjának érez a nemzet. Fontos AZ is, hogy létezzen egy olyan Alkotmány Bíróság, mely önállón mérlegeli a törvények alkotmányosságát. A független bíróságok mellett persze elengedhetetlen egy olyan szabad sajtó létezése is, mely nem párt propagandával, hanem tényekkel tájékoztatja a társadalmat, hogy így a nép tudja, MI is történik a hazájában. Közgazdasági Teendőink A gazdasági fellendülés nem következhet be a honi ipar védelme és támogatása nélkül (Széchenyi: "Hitel"). Ezt tudatosítani kell a mai Magyar társadalomban is, mert ma gyakran még AZ ásványvíz meg a tejtermék is külföldről érkezik és a vásárlóknak eszükbe se jut, hogy mibe kerül az országnak az a pár filler amit ők megtakarítanak (ha megtakarítanak?) ezzel, eszükbe se jut, hogy külföldön teremtenek munkaalkalmakat, míg a saját hazájukban tönkreteszik például a gazdákat. Széchenyi értette a bankok szerepét a nemzet érdekeinek a védelmében! Ő tudta, hogy erős nemzeti bankra van szükség, mert az idegen kézben lévő bankok tetteit nem a magyar nemzeti érdek hanem a profitszerzés vezeti. Ha a nemzeti bankot felelősséggel irányítják, ha az csak annyi kölcsönt ad, mint amennyi a bankban elhelyezett betétek összege, akkor nem lehet hitel válság! Ezért van az, hogy ma, a nemzet érdekét szolgáló és ezért keményen szabályozott pénzintézetek, nem állanak a csőd szélén. Egy szó mint száz, a nemzet érdekeit a közgazdaság területén is védeni kell. Igen, itt az ideje, hogy lenyessük a globalizált „vadkapitalizmus" parazita hajtásait, hogy megszabályozzuk az elszabadult és felelőtlen kapzsiságot. Itt az ideje, hogy megszabályozzuk a mohó nyereségvágynak globálisan elszabadult tetteit. Helyes ez, mert a szabad verseny csak az egyenlőek között pezsdítő hatású, de tragédiákra vezethet, ha olyan dzsungelt teremt ahol a nyúl a tigrissel "szabadon" versenyezhet. Más szóval szükség van a gazdasági élet állami ellenkörzésére is és a hazai termelés támogatására is. Persze a gazdasági élet fellendítéséhez szükséges egy közösségi erkölcs is. Tehát annak belátása, hogy az államnak nincs önálló pénzforrása, hogy a közteherviselés elengedhetetlen egy civilizált társadalomban és ezért az állam megrövidítése nem más, mint a nemzet megrövidítése, közösből való lopás! Tudnunk kell, hogy ma azért olyan magas az adóteher, mert a társadalom fele nem fizet adót, mert a magyar össztermelés felét a fekete gazdaság termeli. Fontos, nagyon fontos megérteni, hogy amikor az eladó megkérdezi, hogy "adjak elismervényt?" akkor azt kérdezi, hogy "akar Ön lopni a népétől?". Ugyanez áll a "kenőpénzek" használatának balkáni gyakorlatára is. Azért is kell ezt a gyakorlatot felszámolni, mert az orvos vagy a kistisztviselő nem egy pincér, mert az ilyen „borravalóknak" az elfogadása megalázza őt. De talán még fontosabb az, hogy ez a költségviselés alól kibújó fekete gazdaság okozza, hogy nincs elég pénz arra, hogy tisztességes fizetést kapjon a közalkalmazott, ezért menekülnek külföldre az ilyen pénzeket elutasító legjobb közalkalmazottaink, orvosaink. El kell érni, hogy itthon maradjanak, hogy tisztességes fizetést kapjanak, s ehhez az kell, hogy adót fizessen a fekete gazdaság, s azon belül a kenőpénz is. A fekete gazdaság felszámolása mellett az adórendszernek egyéb reformjaira is szükség van. Meg kell értenünk, hogy Szlovákia például azért előzött meg bennünket, mert Szlovákiában jóval alacsonyabbak a szociális juttatások. A szociális juttatások csökkentését persze nem a szegények támogatásának csökkentésével kell elérni! Olyan eszközöket kell erre választani, mint például a nyugdíj korhatár felemelése vagy a felesleges orvoshoz járások csökkentése. Az is fontos, hogy miközben az állam kiadásait csökkentjük, közben az állami bevétel emelkedjen. A többlet bevételnek forrása kell legyen nem csak a már említett védővámok bevezetése, de a tulajdon adó is. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy nyugdíjas még adót is fizessen a kis lakásáért, hanem azt, hogy a magas bevétellel és sok tulajdonnal rendelkezők kivegyék részüket a közteherviselésből. Az igazságos és egészséges társadalomban a rendőrség, a tűzoltóság költségeit a házadó, a közlekedési költségeket az auto és út adó biztosítja. Amikor megtörtént az adóterhek ilyetén való szétválasztása, akkor a kereseti és forgalmi adó már elegendő a szociális juttatások, állami tartozások, iskolák, hadsereg és az adminisztráció fenntartására. Persze egyéb reformok is szükségesek, mert például a képviselők díjazását nem a képviselőknek, a bürokráciának a választások utáni végkielégítését nem a távozóban lévő kormánynak kellene megszabnia és az önkormányzatok hatalmas - és gyakran szükségtelen - bürokráciának a fenntartására sem érdeke az országnak. Ugyanakkor szükség van arra, hogy a progresszív tulajdon adó bevételéből részesüljön az egészségügy, a közoktatás, a kulturális intézmények, a politikától és lobbi érdekektől független igazságszolgáltatás és hiteles hírközlés intézményei is. Szétszakitott Nemzet, Megosztott Társadalom Az általános pesszimizmusnak egyik oka, hogy a magyar társadalom nem bízik vezetőiben és nem bízik önmagában sem. Ennek egyik oka, hogy a volt kommunistákat, a zsidókat, cigányokat, a kisebbségben és a világban szétszórva élő magyarokat a társadalom többsége nem tartja teljes értékű magyaroknak, valódi honfitársnak. Nem is gondolja át, hogy ezzel elutasítja a nemzetnek közel felét. Tudom, hogy a betört ablakú kirakatok és az őrizetlen írószövetségi gyűjtőládák által fémjelzett nemzeti egységet nem lehet visszaállítani, de a jelennek acsarkodó és önromboló lelkiállapotán azért lehet javítani. Ezért alább felsorolok néhány, a fent említett megosztottságainkat csökkentő lépést, lehetőséget. Meg kell értenünk, hogy a volt kommunista párt-tagok és családjaik az ország lakóinak egynegyedét tették ki. El kell fogadnunk, meg kell értenünk, hogy túlnyomó többségük vagy idealizmusból vagy állásaik megtartása és az előrejutás érdekében léptek be a pártba. Azt is tudjuk, hogy többségük nem ártott honfitársának, ma már nem is él és tudjuk azt is, hogy senkit sem szabad olyan tettekért hibáztatni, melyeket nem ő, hanem apja vagy nagyapja követtek el. Én ugyan helytelenítem a mai magyar miniszterelnök sok tettét, de azért ki kell mondanom, hogy senkit sem lehet elődje felesége nagyapjának tetteiért elítélni! Az egyén csak a saját tetteiért felelös! A volt kommunisták leszármazottaival való megbékélés mellett a zsidósággal való megbékélés és a kölcsönös bizalom légkörének helyreállítása is elengedhetetlen. El kell érnünk, hogy úgy a többségi társadalom, mint a zsidóság belássa, hogy mindkettőjüknek "lépni kell". A többségi társadalomnak be kell látnia, hogy a Holokausztot megszenvedett zsidó származású honfitársaink joggal ítélik el azokat, akik a második világháború idején szimpatizáltak a nácikkal vagy akik tétlenül tűrték el zsidó honfitársaik megaláztatását, legyilkolását. Be kell látniuk, hogy a meghurcoltak vagy legyilkoltak gyermekei már csak emlékeik miatt is joggal éreznek bizalmatlanságot vagy félelmet és be kell látniuk azt is, hogy ez a félelem csak erősödik, amikor katonai egyenruhákban masírozó, fenyegető és félrevezetett fiatalok tűnnek fel az utcákon. A többségi társadalomnak ezért be kell látnia, hogy nem ok nélkül bizalmatlanok az olyan magyarok, mint Eli Wiesel, Kertész Imre, vagy Andy Grove és tudnia kell azt is, hogy ők sokat segíthetnének népünk felemelkedésében, jó hírének helyreigazításában, ha úgy éreznék, hogy ők tényleg teljes értékű és megbecsült honfitársaink. Az is növelné a magyar zsidóságnak joggal kijáró megbecsülést, ha köztudomású lenne, hogy ők adták a magyarságnak Nobel díjaink többségét, ök adták Radnóti Miklóst vagy Szerb Antalt is és, hogy a 301-es parcellában a zsidó hazafiak sírhantjainak száma messze meghaladja a magyar zsidóság számarányát. Persze a magyar zsidóságnak is vannak feladatai. Bizony jó lenne ha ők jobban hangsúlyoznák, hogy a magyar befogadó nép és ezt a múlt bizonyítja. Bizony többször beszélhetnének arról, hogy Kossuthnak zsidó ezrede volt, hogy a magyar Felső Ház tagjai vagy a magyar hadsereg tábornokai között ott voltak zsidó honfitársaink. Az is szolgálná a megbékélést, ha a Wallenbergeknek kijáró jogos hála mellett, többet beszélnének Sztehlo Gábor, Koren Emil, Keken András, Koszorús Ferenc és a többi hétszáz honfitársukról is, akiket Izrael embermentő tevékenységükért a Világ Igaza kitüntetésben részesített. Bizony sokat javítana a jelen helyzeten, ha többen követnék Teller Ede példáját, aki, miközben 100 %-os magyarnak tartotta magát, közben 100 %-ban vállalta zsidó örökségét is és ettől nem kevesebb lett, de több, ettöl 200 %-os ember lett. A "cigánykérdés" megoldása sem várathat tovább magára, mert az nemzeti tragédiához vezethet. A cigányság beilleszkedése az ország jövőjének egyik legfontosabb követelménye. Nem elég a megalázott "vén cigányról" és a "rongyos régi babájához" hű cigány lányról nótázni, de szembe kell nézni a jelen valóságával is. Veszprém és Tatárszentgyörgy példája -- tehát úgy a többségi társadalmat, mint a cigányságot sújtó bűntettsorozat -- nem csak közbiztonsági kérdés! A bűnözés csak kórtünet, egy kirekesztett, munka nélkül nyomorgó -- példakép, szakma és remény nélküli társadalmi réteg kórtünete. Minden kiszolgáltatottat, minden ártatlant kötelességünk megvédeni, az emberi életkörülményekhez alkalmat adni, őket megérteni, befogadni és nem szítani, hanem orvosolni az ellentéteket. Többről van itt szó, mint anyagiakról! Hasonló feladattal néz szembe a többségi társadalom, mint India nézett szembe, amikor a kaszton kívüli "érinthetetlenek" társadalmi integrációjának útjára lépett, amikor nem csak az együttélés közös terheinek, az ország jogi és erkölcsi normáinak elfogadását, de jogokat és megértést is kezdett biztosítani számukra. Indiában több mint egy generáció hosszan tartott és sok igyekezetet, megértést, törődést igényelt ez. Nem volt könnyű elérni, hogy egy "érinthetetlen" család gyermeke elhiggye, hogy ugyanolyan jogai és lehetőségei vannak, mint a másik embernek, hogy ő is elérhet valamit az életben, neki is van joga az önbecsüléshez és, hogy rajta is múlik a saját sorsa, jövője. Ugyanígy persze idézhetném Barack Obama elnök úr példáját is, elvégre Amerikában is hosszú volt az út, mely a Fehér Házig vezetett. Ezért nem kell türelmetlennek lennünk, nálunk is soká fog tartani a faji és egyéb előítéletek felszámolása, de meg fog történni. Ezért, többek között a magyar iskolarendszert is meg kell reformálni, hogy lelkileg is és tudásban is kiegyensúlyozza a cigány gyerekek otthonról hozott hátrányait. Igen, az összmagyarság érdeke, hogy a tejes értékű "magyarrá válás" útján végre elindulhassanak cigány származású honfitársaink is. Végül pedig itt lenne az ideje, hogy teljes nemzetben gondolkozzunk és ennek a tudatnak megteremtsük az intézményrendszerét is. Itt most nem fogok a kisebbségben élő honfitársainkról írni, mert az egy külön tanulmányt érdemelne. Most csak a világban szétszórt magyarságra gondolok, beleértve az emigrációkat követő második és harmadik nemzedékeket is. E téren is sok mindenen változtatni kellene: Hasznos lenne elgondolkozni például azon, hogy az új magyar találmányoknak (a három dimenziós TV, az üvegbeton, az új Rubik-gömb, a nanó-technológia, az intelligens számítógép vagy a napenergiát raktározó RFC) a nemzet is hasznát lássa. Nem szabad megismételnünk azt ami a múltban az atomenergiával vagy a számítógéppel, Szilárd és Neumann találmányaival történt! El kell érnünk, hogy ezek a találmányok ne Kaliforniában, hanem Magyarországon teremtsenek munkaalkalmakat, szolgálják a magyar önbecsülés és a nemzet jövőbe vetett hitének visszatérését is. Ezek mellett helyes lenne elgondolkozni azon is, hogy például az amerikai magyar szervezetek miként működhetnének együtt a magyar kormánnyal, miként kellene munkájukat koordinálni? Fontos lenne, ha ezt a koordinációt a nyitottság, a pártok felettiség és a folyamatosság jellemeznék. A nyitottság dolgában fontosak az anyagiak is (tehát annak a nyilvánosságra hozatala, hogy ki, miért és kitől kap anyagi támogatást?) Fontos annak köztudomásra hozása is, hogy mikor és milyen döntések születnek egy ilyen koordináló bizottságban. A közérdek azt is megkívánná, hogy ez az együttműködés "pártok feletti" legyen, tehát a bizottságban például egyenlő arányban legyenek képviselve a demokrata és a republikánus párttal szimpatizáló amerikai magyarok. Végül a folyamatosság érdekében el kellene azt is érnünk, hogy a célok -- mint például a magyar kisebbségek autonómia követelése -- melyek eléréséhez Amerika segítségét kérjük ne változzanak azzal, hogy melyik párt van éppen hatalmon. Végkövetkeztetés Eljött az ideje, hogy a magyar értelmiség újra felvállalja történelmi szerepét és erkölcsi iránytűt, optimista jövőképet adjon a magyar társadalomnak. Ezért meg kell magyaráznia, a társadalomban végbemenő folyamatokat. A magyar értelmiségnek azzal kell szolgálnia a megbékélést, hogy tudatosítja a társadalom egészében azt, hogy a pártok csak eszközök közös nemzeti céljaink elérésére és azt is, hogy e célokat csak akkor érhetjük el, ha megfogalmaztuk azt a magyar jövőképet, melyben mindannyian egyetértünk. Egyszóval eljött az ideje, hogy a magyar értelmiség hozzájáruljon népünk szebb jövőjének formálásához is és a nemzet lelki gyógyuláshoz is. Ez sajnos ma még várat magára, ma még a magyar értelmiség többsége sajnos néma. Ennek az össznemzeti felemelkedésnek lehet első lépcsőfoka a 21. század Petőfi Körének, az új Nemzeti Kerekasztalnak, tehát egy olyan fórumnak a létrehozása, mely megfogalmazza és szolgálja a nemzet történelmi létérdekeit. Egy ilyen, a hiteles magyar gondolkodók kerek-asztala hozzájárulhat egy olyan magyar társadalom formálódásához, mely tájékozott, megbízik vezetőiben és így a szavazó urnáknál képes és hajlandó egy ezer éves kultúrnemzethez méltó döntéseket hozni. Én hiszem, hogy a mai „hadi demokrácia" korát lezárta Sopronpuszta, hogy most elkezdődhet a valódi magyar demokrácia kora, hogy 2010-ben annak tudatában szavazhatunk, hogy a magyar jövő, tehát az unokáik jövője biztos és felelős kezekbe kerül! Lipták Béla (1956-ban a 16 Pont egyik megfogalmazója) |
8.18.2009
AMERIKAI MAGYAR NAPOK
Bokor Balázs nagykövet, a Magyar Köztársaság Los Angeles-i Főkonzulának 2009. augusztus 18-i sajtótájékoztatója Ilyen még nem volt! -- Amerika egész nyugati partja Magyarországot ünnepli. 2009. augusztus 19. Magyarország-nap az Egyesült Államok számos államában. A páneurópai piknik az osztrák–Magyar határon, Sopron közelében 1989. augusztus 19-én tartott békedemonstráció volt, fontos előzménye az Európát, a Magyar-osztrák határon kettéosztó vasfüggöny végleges lebontásának, a határ megnyitásának, Németország egyesülésének és az Európai Unió keleti kibővülésének. Kohl német kancellár ezt a következőképpen fogalmazta meg: „A berlini falból Magyarország verte ki az első követ." A két ország (Ausztria és Magyarország) beleegyezésével ehhez szimbolikusan egy határátkelőt nyitottak Szentmargitbánya és Sopronkőhida között három órányi időtartamra. Ugyanazon a helytől 4 kilométerre már ezt megelőzően, 1989. június 27-én az akkori osztrák és Magyar külügyminiszterek közösen vágták el a határzárat, hogy kihangsúlyozzák a megfigyelő berendezések lebontását, amelyet Magyarország 1989. május 2-án elkezdett. A páneurópai pikniken több száz NDK-állampolgár használta fel a vasfüggöny megnyílásának rövid pillanatát arra, hogy nyugatra szökjön, miután előzőleg röplapokon felhívták a figyelmüket a páneurópai piknikre. A Magyar határőrség az érvényben levő lőparancs ellenére sem avatkozott közbe. A páneurópai piknik 20. évfordulóját ünnepeljük. A vasfüggöny lebontásával, a páneurópai piknikkel és az osztrák-Magyar határ megnyitásával 1989-ben megtörtént a csoda, Európa újraegyesítése megkezdődött. A térség országaiban sorban végbement a rendszerváltás, új, szabad és demokratikus rend jött létre, később szétbomlott a Szovjetunió, véget ért a hidegháborús időszak. Magyarország – más országokkal együtt – a NATO, majd AZ EU tagja lett, az USA szoros szövetségese. 1989 olyan év volt, amely megváltoztatta Európa térképét, majd pedig a világot. Az évforduló kapcsán egyedülálló eseményekre került sor az Egyesült Államok számos, nyugati államában. A sajtóból már ismertté vált, hogy a határzár lebontása megkezdésének napját, május 2-át, a Los Angeles-i Főkonzulátus kezdeményezésére Wyoming, Montana, Dél-Dakota, Kansas és Alaszka államok már Magyarország-nappá nyilvánították. Most pedig augusztus 19-én a sor! Washington, Arizona, Új-Mexikó, Kalifornia, Nevada, Colorado, Texas, Utah és Oregon államok, valamint az USA legnagyobb megyéje, a 10 milliós Los Angeles Megye hirdette ki ünnepélyes proklamációban, hogy 2009. Augusztus 19-ét Magyarország-napként ünneplik. Ezek a proklamációk azt szimbolizálják, hogy az Egyesült Államokban elismeréssel tekintenek Magyarország 1989-ben tett fenti lépéseire és úgy ítélik meg, hogy az akkori Magyar szerep meghatározó volt a korszakváltó időszakban. Mindez a jövőt tekintve is ösztönzésként jelentkezik. A felsorolt amerikai államok proklamációit a Magyar-amerikai kapcsolatok szempontjából fontos és baráti gesztusnak tartjuk. Rick Perry, Texas kormányzója aláhúzza: „ A Vasfüggöny vízözönként jelentkező fizikai és jelképes lebontásával, Magyarország nyitása alapvetően siettette a hidegháború befejezését és mindazoknak a felszabadítását, akik oly sokáig szenvedtek a kommunista hatalom igája alatt." Perry Magyarországot is ma az Egyesült Államok „legközelebbi és legbecsesebb szövetségesei és kereskedelmi partnerei" közé sorolja. Christine Gregoire, Washington Állam kormányzója proklamációjában kiemeli, hogy „ a volt szovjet blokk országai végre demokratikus útra léphettek, és Magyarország, Lengyelország és Csehország tíz évvel később méltán lett a NATO tagja és az Egyesült Államok szoros szövetségese, majd pedig az Európai Unió büszke része". Theodore Kulongoski, Oregon Állam kormányzója arra hívja fel a figyelmet, hogy „1989-nek köszönhetően az egységes és szabad Európa álma megvalósult, ezért hívjuk 1989-et az évnek, amely megváltoztatta Európát, majd pedig az egész világot". Janice K. Brewer, Arizona kormányzója proklamációjában sorra elismeri a Magyar történelem általa kiválasztott néhány fontos eseményét, így a keresztény állam megalakítását, az ottomán expanzióval szembeni fellépését, az 1956-OS forradalom jelentőségét, az 1968-as gazdasági reformtörekvéseket, az 1989-es eseményeket, a rendszerváltást, a NATO-, majd pedig az EU-csatlakozást. Bill Ritter, Colorado kormányzója proklamációjában aláhúzza, hogy „ a Magyar kormány döntése az osztrák határ mentén a vasfüggöny lebontására az első komoly nyitás volt a demokrácia Európája és a diktatórikus Európa közötti történelmi megosztottságban". Gary R. Herbert, Utah kormányzója múlt heti, hivatalba történt beiktatását követően első hivatalos proklamációként írta alá augusztus 19-e Magyarország Nap-pá nyilvánítását Utahban. A Magyarország Nap alkalmából |
8.15.2009
NYILATKOZAT: a Finn-ugor származás kérdésében. A Montrealban működő Bethlen Gábor Irodalmi és Baráti Kör beadványt intézett a Magyar Tudományos Akadémia elnökéhez és a Nyelvtudományi Intézet igazgatójához – úgymond – a „Finn-ugor származás eltörléséért". Hogy kezdeményezésüket nyomatékosabbá tegyék, a beadványhoz aláírásgyűjtést folytattak és a támogatók nevét közzétették. Meglepődve tapasztaltam, hogy a kérdéses beadvány támogatói között az én nevem is szerepel. Ezúton kijelentem, hogy a szóban forgó beadványt ezelőtt nem láttam és nem írtam alá, tehát ezen a közleményen nevemet jogtalanul használták! Szeretném leszögezni, ha eljutott volna hozzám ez a beadvány, akkor sem írtam volna alá. Nem azért, mintha a magyarság Finn-ugor népektől való származásának feltétlen és vita nélküli híve volnék, hanem azért, mert ezt a több tudományt érintő kérdést nem tartom helyénvalónak aláírásgyűjtéssel, beadványokkal elintézni, de még csak befolyásolni sem. A beadvány is negatív hatásúnak tartja, ha a politika vagy bármilyen más külső érdek befolyásolni akarja egy ilyen fontos, népünk származását érintő kérdés eldöntését. (Ugyanígy azt sem tartanám helyesnek, ha például népszavazással döntenénk egy ilyen problémáról.) Ellenben a tudományos vitáknak feltétlen híve vagyok. Jó lenne, ha harag és részrehajlás nélkül végre szabadon tudnánk beszélni ezekről a sokáig „veszélyesnek" tartott kérdésekről, más véleményét is tiszteletben tartva. Manapság úgy látom, hogy a tudományban is erősen jelen van a pártosodás; különböző, egymással szóba sem álló szekértáborok működnek, a más véleményeket egyszerűen semmibe veszik és elhallgatják. Én általában fontosnak tartanám, ha szellemi életünkben megőriznénk szuverenitásunkat. Egy ilyen kérdésben, mint a magyarság eredete és a rokonnépi kapcsolatok, meg különösképpen. S ha már állást kell foglalni, teszem ezt szakmámból fakadóan, – elsősorban néprajzosként. A magyarság etnogenezisének kérdését mindenképpen különböző nézőpontokból lehet és kell vizsgálni. Legfontosabb területek talán: Az embertani vagy fizikai antropológiai, a nyelvészeti és a kulturális jellegzetességek kérdésköre. Ha a magyarság eredetét nézzük, a három területen nyert adatok egészen különböző etnikai kapcsolatokra utalnak. Tehát egyértelműen kijelenteni, hogy a magyarok ettől vagy attól a néptől származnak; nem lehet, mert ez a kérdés leegyszerűsítését jelentené és semmiképpen sem fedné a valóságot. Az embertani és a kulturális területen a legtöbb adat valóban a közép-ázsiai török népekkel való szoros kapcsolatra utal, (a honfoglalás-kori források például elődeinket általában „türk"-öknek nevezik). A nemzetközi nyelvtudomány viszont hitelt érdemlően bebizonyította, hogy a Magyar nyelv struktúrája, nyelvtani jellege, legfontosabb szavaink nagy százaléka és egész alapszókincsünk elsősorban AZ Ob mentén élő kis ugor nyelvekkel mutat rokonságot és távolabbi kapcsolatban áll a Finn és AZ észt nyelvvel. Ugyanakkor a Magyar nyelvben csak jövevényszavak formájában mutatható ki a török és más ázsiai népek befolyása. A kérdés tehát érdekes és bonyolult, ugyanakkor rendkívül nehezen megválaszolható. Kik vagyunk, honnan jöttünk és milyen nyelvet beszéltek elődeink? Talán soha nem kapunk végleges választ ezekre a kérdésekre. De a széleskörű tudományos kutatás, a különböző álláspontok közti eredményes párbeszéd, valamint egymás munkásságának alaposabb megismerése és tiszteletben tartása közelebb vihet népünk valós származásának feltárásához. Dr. Tarján Gábor néprajzkutató antropológus, Az Amerikai Magyar Collegium ügyvezetője Garfield, NJ USA =========================== | |||
1989 - 2009 - A FASORI EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM
Megjelent: 1989 - 2009 HÚSZ ÉVE INDULT ÚJRA A FASORI EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM "A legújabb hírek szerint ezt a gimnáziumot akarja Magyarország jelenlegi vezetése megszüntetni a többi nyolcosztályos gimnáziummal együtt, mert ellenzi az "elitképzést"! Reméljük, ezt a bűnös merényletet a Mindenható nem fogja megengedni!" A hatvanas években két Magyar professzor, Balogh Tamás és Káldor Miklós, Őfelsége Erzsébet királynő -- Wilson Harold miniszterelnök vezette munkáspárti kormányának lordi címet elnyert gazdasági szaktanácsadói -- interjút adtak a Magyar televízióban, melynek során többek közt említést tettek a világban szétszóródott Magyar tudósokról, művészekről, és egyéb híres személyiségekről. A beszélgetés során Lord Balogh megjegyezte: "Kérem, ez három pesti gimnázium, a Piarista Gimnázium, a Fasori Evangélikus Gimnázium, és ...", nem fejezte be, mert a riporter kissé udvariatlanul félbeszakította. Mi viszont tudjuk, hogy harmadiknak nyílván a Mintagimnáziumot értette, mert mindketten odajártak. Ez a televíziós interjú nagy hatással volt rám, mint fasori öregdiákra, akinek világhírű középiskoláját, hivatalos nevén Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnáziumot az akkor regnáló kommunista rezsim egyházellenes politikájaként államosította s megszüntette. Azt az oktatási intézetet, amelynek híre talán nagyobb volt a világban, mint saját hazájában, és amelyikről Eisenhower Dwight elnök egyszer megjegyezte, hogy az egész Fasori Gimnáziumot át kellene telepíteni az Egyesült Államokba. Nem csoda, hogy Ike — jó humora ellenére — ezt komolyan gondolhatta, mert az amerikai tudomány, kultúra, a művészet sok olyan hírességgel büszkélkedhetik, akik a Fasori Gimnázium padjaiban ültek. Nem akarok neveket felsorolni, ezt már sokan megtették előttem, és így nem is akarok ismétlésekbe bocsátkozni, de mint olyan valaki, aki volt diáktársaival együtt maga is szerény szerepet játszott az újraindításban és a nyolcvanas évek közepétől a legutóbbi időkig aktív tevékenységet folytatott részben a gimnázium Igazgatótanácsában, részben a Volt Növendékek Egyesülete Elnökségében, még mindig örömteli döbbent meglepetéssel fedez fel olyan hírességeket, akikről kiderül, hogy fasori diákok voltak: Felfedezők és feltalálók, kutatók és Nobel-díjas tudósok, írók és publicisták, rendezők és színészek, zeneszerzők, zeneművészek és karmesterek, közgazdászok és gyárosok... A felsorolást nehéz abbahagyni. Ennek AZ újraindulásnak ünnepeljük idén a húsz éves évfordulóját. A megnyitó ünnepélyen Dr. Gyapay Gábor igazgató könnyekkel a szemében beszédét így kezdte:"Kedves Fasori Diákok !" — . ITT a hangja megcsuklott, majd így folytatta: "Ez 37 évig nem hangozhatott el ebben a teremben." A hatás leírhatatlanul szívbemarkoló volt. Mindez húsz éve történt, azóta a Mindenható segítségével újra van A volt diákoknak a gimnázium iránti szeretete és ragaszkodása szinte egyedülálló. A kapcsolat az érettségivel nem ér véget, az osztálytársak mind egymással, mind a Volt Növendékek Egyesületén keresztül a gimnáziummal továbbra is érintkezésben vannak. Nemigen van a világon olyan gimnázium, amelynek diákjai hatvan éven felüli érettségi találkozókat tartanak. Tudunk egymásról, törődünk egymással. Ez az "old school-tie business" fasorista változata. Az 1945-ben végzett osztály 2009 májusában tartotta 64-éves érettségi találkozóját! A résztvevők zömmel beteg, 82 éves öreg emberek voltak, de a fasori szellem, a "Genius Loci" hatására egymás iránti barátságuk és az Alma Mater szeretete a Mennyei Atya jóvoltából még mindig összehozza őket. Barátságuk lényegileg egy életre, a sírig szól, hiszen egymást temetjük. Külön örömöt jelent, amikor külföldön élő osztálytársaink hazalátogatnak európai országokból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Brazíliából, Ausztráliából. A legújabb hírek szerint ezt a gimnáziumot akarja Magyarország jelenlegi vezetése megszüntetni a többi nyolcosztályos gimnáziummal együtt, mert ellenzi az elitképzést! Reméljük, ezt a bűnös merényletet a Mindenható nem fogja megengedni! Simon Róbert, ny. főiskolai docens, presbiter, Fasor-i öregdiák ================================== |
8.23.2008
Az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos
és sokszoros díjnyertes néhai
Kovács László közreműködésével
és a külföldi magyarság széleskörű összefogásával készült
'56-os dokumentumfilm
"TORN FROM THE FLAG"
'A lyukas zászló'
Oscar verseny elővetítése
az ArcLight Cinemas - Hollywood moziban
6360 West Sunset Boulevard (& Vine)
Los Angeles, CA 90028
323.464.4226
Jegyvétel a helyszínen vagy az interneten
http://www.arclightcinemas.com/
Augusztus 22-28
naponta du. 12:05-kor és 2:35-kor
"A magyar felkelés legalaposabb krónikája,
ami eddigvalaha filmen látható volt." - Hollywood Reporter
"Nagyszerű dokumentumfilm-triller." - LA Weekly
Kontaktus: Kovacs Klaudia - klaudiakovacs@msn.com
Ez a film részleteket mutat az 1956-os olimpiai vizilabda mérkőzésről, Melbourneből,
amikor a magyarok az oroszokat legyőzték az arany éremért.
Ezen a héten játszik a mai magyar vizilabda csapat az aranyéremért Bejingben
az USA válogatott ellen.
Kérlek terjesszétek és szóljatok barátoknak és ismerősöknek.
A film érthető az angol nyelvű és a magyar nyelvű közönség számára.
Köszönettel,
Előd Laci
9.02.2007
Evangélikus Hírlevél
II. évfolyam, 36. szám
2007. augusztus 30.
A Magyarországi Evangélikus Egyház Hírlevele
Felelős kiadó:
Hafenscher Károly szóvivő, orsz. irodaigazgató
Felelős szerkesztő: Kőháti Dóra hírfelelős
hirszolgalat@
Magyarországi Evangélikus Egyház
Elnöksége és Püspöki Tanácsa
Nyilatkozat
A Magyarországi Evangélikus Egyház elnökségét és püspökeit meglepte, hogy a Magyar Köztársaság Kormánya politikai nyilatkozat közzétételére kérte fel a történelmi keresztény egyházak vezetőit. Az európai gyakorlatban legalábbis szokatlan, hogy a végrehajtó hatalom képviselői az autonóm egyházakat bármire is ily módon felszólítanák. Ugyanakkor örülünk, hogy a Kormány felismerte: helyes, ha az egyházak nem csak a templomok falai között szólnak, hanem hallatják szavukat politikai, közéleti kérdésekben is. Noha a Magyar Gárdával, a szervezet megalakulásakor tapasztalt evangélikus lelkészi részvétellel kapcsolatban már többször, határozottan kifejtettük álláspontunkat, a helyzet mindenki számára megnyugtató tisztázása és a társadalmi béke mielőbbi megvalósulása érdekében, valamint a Kormány egyik államtitkárával történtek miatt szükségesnek tartjuk az alábbiak közzétételét:
Aggódunk a kicsi, de hangos radikális csoportok megjelenése miatt, elutasítunk minden olyan jelképet, viseletet, szóhasználatot, ráutaló magatartást, mely akár a legkisebb mértékben is a nemzeti szocialista és hungarista mozgalmak nemtelen hagyományaira utal. Elítélünk minden olyan megnyilvánulást, mely bárkit emberi méltóságában, bármiféle identitásában sért.
Nem relativálva a fentieket, felelőtlennek tartjuk ugyanakkor azt a gyakorlatot, mely politikai szándékoktól vezérelve marginális jelenségeket túldimenzionál, rávetít nagyobb, széles körű legitimációval rendelkező szervezetekre, csoportokra.
Nem lehet elhallgatni a Kormány felelősségét a jelenlegi helyzet kialakulásában. Az elmúlt egy évben hazánkban aggasztóvá vált az általános békétlenség, elkeseredés, kis, radikális csoportok megnyilvánulásainak megszaporodása. Az alkotmányos rend, a törvények betűjének és szellemének megtartása alól ugyan semmi sem mentesít, ám meggyőződésünk, hogy közállapotaink romlásában, a társadalom szűk rétegének radikalizálódásában döntő szerepe volt a 2006 késő nyarán, őszén történteknek. Az augusztus 20-i természeti katasztrófa során és azt követően tapasztalható kormányzati felelőtlenség, a szeptemberben nyilvánosságra került kormányfői beszéd, melyben a hazugság, mint a politikai verseny eszköze legitimáltatott, majd az október 23-án tapasztalt indokolatlan, demokratikus jogállamban megengedhetetlen rendőri brutalitás jelentősen növelte azt az amúgy is meglévő társadalmi feszültséget, mely az elmúlt évek rossz gazdaságpolitikai döntései nyomán kialakult. Meggyőződésünk, hogy a fentiekkel kapcsolatos kormányzati bocsánatkérés, a felelősök megnevezése elkerülhetővé tette volna az azóta tapasztalható radikális megnyilvánulások jó részét.
Felkérjük a Kormányt, hogy ne csak politikai nyilatkozatokban, hanem a mindennapi gyakorlatban is tegyen meg mindent polgárai védelméért, a közbiztonság és közrend, valamint az alapvető szociális és egészségügyi ellátás biztosításáért, a lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlatban is tapasztalható megvalósulásáért.
Mivel az elmúlt napokban számos félreértésen alapuló nyilatkozat látott napvilágot az egyház, mint intézmény és egyes lelkészeinek kapcsolatáról, végezetül szükségesnek tartjuk leszögezni: a Magyarországi Evangélikus Egyház törvényei lehetővé teszik lelkészei számára a politikai közéletben való részvételt, mind a jobb, mind a baloldalon. E lehetőséggel több lelkészünk is él.
Az egyházvezetés közéleti állásfoglalásai csupán orientálják, de nem kötelezik a lelkészeket.
Prőhle Gergely, országos felügyelő; Ittzés János, elnök-püspök; Fabiny Tamás, püspök; Gáncs Péter, püspök
End#