IMPORTANT FILM EVENTS!!! HUNGARIAN FILM DAYS!

From: Bényi Edit - LOS At mid-century, Hungary found itself politically and economically isolated, especially after the Communist government's complicity with the brutal Soviet crackdown on the citizens' uprising of 1956. This eye-opening event initiated a 30-year period of growing disenchantment with Soviet influence, marked by increased Hungarian engagement with Western nations and a greater liberalization of Hungarian domestic institutions-including the government-controlled film industry, which was gradually decentralized. The stage was set then for Hungary's momentous 1989 demolition of the fences on its Western border and the opening of the border to international refugees (especially from East Germany), presaging the fall of the Berlin Wall. Hungarian filmmakers dramatized, with immediacy and passion, the thrill and complexities of his unique moment in history. In the years following 1989, they produced a wealth of moving social documents as new and established filmmakers set about reconsidering the Communist cast, and registering the dawn of a new international order. WE ASK YOU TO INFORM ALL YOUR FRIENDS ABOUT THESE EVENTS!!!!!! HOPE TO SEE YOU THERE!!!! All details: http://arpad.com/BEYONDTHEIRONCURTAIN.PDF Ticket info: http://www.cinema.ucla.edu/screenings/tickets.html #end

NEW RELEASE -- ÖSSZEFOGÁS A DUNA TELEVÍZIÓÉRT --

Eddig a támadások ellenére is fennmaradt a DUNA TV, és most ismét a fennmaradásért kénytelen küzdeni. A Duna TV mindannyiunk számára fontos kapocs Magyarországgal. Ez a televíziós csatorna teljes megelégedésünkre igen gyakran adott eddig hírt a kaliforniai magyarok életéről is. Számos esetben -- mint az Ontáriói Magyar Református Egyház fennállása ötvenedik évfordulóján, vagy legutoljára augusztus 20. kapcsán -- is jártak külön forgatócsoportok nálunk. Elmondhatjuk, hogy a Magyar televíziós csatornák közül a Duna foglalklozik legtöbbet a külföldön élő magyarokkal. Ezek a műsorok továbbra is megtalálhatóak a DUNA TV Internetes kiadásában az Archivumokban. Most a csatolt anyag szerint bajban van a Duna TV. A jövőjük forog kockán. A Duna TV dolgozói írták az alábbi felhívást. Kérik a segítségünket. Kérlek, hogy támogasd magad is a kérésüket és juttasd el a hírt minél több ember számára. ÖSSZEFOGÁS A DUNA TELEVÍZIÓÉRT Tisztelt Honfitársaink! Kedves Magyarok! Különleges kéréssel fordulunk Önökhöz a Duna TV fennmaradásának érdekében. Mint Önök is bizonyára tudják folyamatos támadások érik a televíziót politikai okokból, és immáron nem először merül fel annak a lehetősége, hogy összevonják a Magyar Televízióval. A két televízió teljesen más, s ezzel AZ oktalan összevonással a Duna TV színvonala romlana Le AZ MTV szintjére. A határokon kívül élő magyarok számára olyan csatorna szűnne meg, mely a legmagasabb kulturális értékeket képviseli, így AZ utóbbi több mint másfél évtizedben nélkülözhetetlenné vált. Neve mára fogalom lett. Nem megszüntetni, hanem inkább bővíteni kellene, hogy például gyermekeink számára is lehessen egy olyan csatornája, melyen Magyar nyelven nézhetnének Magyar rajzfilmeket és ismeretterjesztő filmeket, vagy egy olyan filmcsatornája, melyen magyarul lennének láthatóak olyan filmek a nagyvilágból, melyek önmagukban is művészeti alkotások. Ez a terv azonban csak akkor valósulhat meg, ha a televízió továbbra is függetlenül működhet. Eddig a támadások ellenére is fennmaradt a TV, és most ismét a fennmaradásért kénytelen küzdeni. Kérjük Önöket, hogy amennyiben csatlakozni kívánnak a mellékelt összefogáshoz, melyet a világon több ország magyarjainak is eljuttatunk, jelezzenek vissza nevük, tartózkodási helyük és foglalkozásuk megjelölésével, AZ elnok@dunatv.hu címre, hogy minél többen legyünk, akik felemelik hangjukat a Duna TV történelmi szerepének érdekében és kérjük, küldjék tovább levelünket ismerőseiknek, barátaiknak is, akikhez máshogyan nem tudunk eljutni. Köszönettel, A Duna Televízió minden munkatársa ÖSSZEFOGÁS A DUNA TELEVÍZIÓÉRT "Történelmi reménytelenségben, nemzeti nyelvünk sok évtizedes üldöztetésében meggyötört lelkek lobbannak örömre, valahányszor kék szárnyú sirályok kezdenek immár sok ezer képernyőn tovaröppenni, valahányszor családi körökben fölhangzik a boldog kiáltás: DUNA TÉVÉ!" (Részlet Sütő András Csoóri Sándorhoz írt leveléből) Sütő András ezt a mondatot nagyon sok ember nevében fogalmazta meg 1993-ban. Ami évekkel korábban elképzelhetetlennek tűnt, tizenhét évvel ezelőtt valósággá vált. A Duna Televízió megszületése egyetlenegy alkotással rokonítható, a Lánchíd megépítésével. Mert ahogyan a Lánchíd összeköti a Duna két partját, úgy köti össze a Duna Televízió is AZ öt földrészen élő magyarságot. A Duna Televízió 1992 Karácsony estéjén sugározta első adását, azzal a hittel és bizonyossággal, hogy AZ embernek több háza, több otthona, sőt több "hazája" is lehet, de nemzete csak egy. A Duna Televízió abban különbözik a többi Magyar nyelven sugárzó televízióktól - legyen szó közszolgálati vagy kereskedelemi csatornákról -, hogy elsősorban nem a politika, hanem a történelem kérdéseire keresi a választ, úgy hogy közben vigaszt nyújt szétdaraboltságunkért, rá mutat közös szellemi égboltunk fénypontjaira megteremtve AZ összetartozás csodáját. Ez a szemlélet nemcsak egyes műsorokra, hanem AZ egész műsorfolyamra érvényes. Ezt nemcsak a munkatársak élik így meg, hanem feltűnt mindazoknak, akik számos nemzetközi és hazai díjjal tüntették ki a Duna Televíziót. Említésre méltó a EUTELSAT-HOTBIRD műholdas televíziós verseny közönségdíja, a több Cannes-I Arany Pálma-díj, a Karlovy Vary Nemzetközi Fesztivál díja, AZ Európa Filmdíj, a New York-I Filmfesztivál díja vagy AZ itthon elnyert Bartók Béla Emlékdíj. A Duna Televízió 1996 óta közszolgálati televízió, létjogosultságát éppen a Magyar Köztársaság Alkotmánya erősíti, amely a 6.§-a (3) bekezdésében így fogalmaz: "A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határon túl élő magyarság sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatok ápolását". Az írástudók árulása egykor megrázó, szörnyű vád volt. A televíziók árulásaival senki sem foglalkozott. A Nemzet Televíziója, amelyik 1999-ben elnyerte a "A világ legjobb kulturális televíziója" UNESCO-díjat, nem követett el árulást, ellenkezőleg, példát mutatott közszolgálatiságból, négy év óta mégsem emeli meg AZ állam támogatása összegét. Mi, akik aláírásunkkal erősíteni kívánjuk a Duna Televízió jövőbeli szerepét, kérjük, hogy ez a sokat bizonyított intézmény NE legyen kiszolgáltatva AZ éves költségvetési vitáknak. Munkáját érdeme szerint ismerjék el. Tisztelettel: a Duna Televízió minden munkatársa * * * #end

NEW RELEASE - Kassai tüntetés

KASSAI TÜNTETÉS A NYELVTÖRVÉNY ELLEN

A kassai Artists for Human Rights szolidaritási tüntetést szervezett a Kassai Márai-szobor mellett. A szervező Osza István és Balassa Zoltán tartott beszédet a rendezvényen melyen megjelent Magyar Ferenc volt parlamenti képviselő és a város számos jeles személyisége, néhány bodrogközi de hollandiai és németországi magyar is. A tüntetés címe "Babilontól Európáig" azt kívánta kifejezni, ha az Úr akarata volt a soknyelvűség akkor egy kormány se kívánja ezt az isteni akaratot megváltoztatni. Márai Sándor világhírű regényeket írt. Szlovákia most már a nyelvtörvénnyel szintén világhírű alkotást tett közzé. Ezt olvassák mindenütt. Noam Chomsky Amerikai nyelvész szerint egy nyelvhasználatot sem szabad rendőrségi módszerekkel szabályozni mert az állandóan változik. Ez a törvény arra szolgál, hogy bizonytalanságot s ezáltal frusztráltságot majd megfélelmlítést okozzon és hosszú távon az asszimilációt szolgálja. Márai Sándor mondta: "Ha jó ügyet védel, mitől is félsz? Mi is történhetik Veled? Letepernek, megrágalmaznak, kriabolnak, meggyaláznak? Vádakkal fordulnak ellened, hamisan ítélnek? Mindez nem változtat azon, hogy az ügy melyet védtél jó volt, s ezért jó volt az is amit csináltál mikor a jó ügy védelmére szegődtél. (...) Csak akkor nem vagy magányos az életben ha jó ügyet védel. Nincs fizietség és jutalom az ilyen perben. De nincs alku sem" A jogállamiság ismérve a törvényesség mely úgy alakul ki ha a többség a kisebbséggel méltányos konszenzust keres. Szlovákia nem ezt az utat követi. Ha összevetjük a mai szlovák nyelvtörvényt az 1868-as nemzetiségi törvénnyel akkor egyérteművé válik milyen visszalépés ez ahhoz képest. Mivel az Isten az embert autonóm lénynek teremtette meg, csak is az autonómia AZ a módszer, mely a ksiebbségeket meg tudja védeni a nem kívánt beavatkozásoktól. Balassa Zoltán From: Balassa Zoltán [mailto:balassazoltan@mail.t-com.sk] Sent: TuesdaySeptember 012009 9:22 PM To: Jeszenszky Géza Subject: kassai tüntetés Importance: High #end

NEW RELEASE

Is this the future? Demographics - Europe

#end

Sopronpusztán Valami Elindult!

Dr. Lipták Béla gondolatai... 2009, augusztus 19 van, nézem a nemzetközi TV állomások közvetítését a Sopronpuszta-I ünnepségről, annak a napnak 20-ik évfordulójáról, amikor egy bátor határőr ezredes szembeszállt a barbár diktatúra parancsával és katonáinak parancsot adott, hogy NE lőjenek, amikor Pozsgay Imre, Habsburg Ottó és a Máltai Szeretetszolgálat összefogtak, hogy megvalósítsák egy debreceni fiatalember, Mészáros Ferenc tervét, amikor egy rab nemzet nagyot tett egy másik rab nemzet fiaiért: felszakította a vasfüggönyét. Az ünnepélyen jelen vannak a nemzet hiteles vezetői, ott van Sólyom László Budapestről, Tőkés László Temesvárról és ott van a sötétségből, börtönéből a fényre lépő, a szabadság napfényétől még hunyorgó embert ábrázoló emlékmű alkotója, Meloccó Miklós is. Ki is ez a Meloccó Miklós? 1948-ban a kommunisták letartóztatták Mindszenthy bíborost, és rá egy évre felakasztották Melocco Jánost, családunknak régi jó barátját. Ő volt AZ a nyomozó riporter, aki felderítette, hogy milyen kábítószerekkel kezelték a bíborost, miként érték el, hogy beismerje AZ ellene hozott hamis vádakat. János bácsi letartóztatása után felesége, Dóra néni semmi tájékoztatást nem kapott. Aztán AZ egyik nap egy csomagban megérkezett János bácsi ruhája… Apám lutheránus volt. Addig nem járt velünk a kerepesi katolikus templomba, de miután János bácsit felakasztották nemcsak, hogy eljött, de minden vasárnap a nagymise alatt ott ült a jobb oldalon a második sorban. Lelkemet felkavarták ezek a képek. Feltűnő AZ ellentét a limuzinokon érkező, sötét ruhás diplomaták és a ma is oly jellegzetesen és elgondolkodva ballagó, senkivel nem bájolgó, kopott ruhás Cocó között. Igen, ma, onnan fentről büszkén néz Le János bácsi, mert tudja, hogy fia nagyot tett, Sopronpusztán valami elindult! Eljött AZ Új Kerekasztal Tárgyalások Ideje! Egy válság alkalom is lehet arra, hogy felrázza és tettekre sarkalja a társadalmat. Úgy ahogy közel 200 éve Széchenyi könyveivel ("Hitel", "Világ" és "Stádium") és álmaival (Tudományos Akadémia, a dunai hajózás, Nemzeti Kaszinó.) irányt szabott a nemzeti kibontakozásnak, vagy úgy ahogy 1956-ban a Petőfi Kör, majd 1989 után AZ Ellenzéki Kerekasztal fórumot teremtettek a közgondolkozás megtisztításának, úgy Sopronpuszta is azt üzeni, hogy ITT AZ ideje egy pártok feletti fórumon megbeszélni a Magyar jövő terveit, teendőit. Igen, lehet, hogy 1989-ben elpazaroltunk egy ilyen alkalmat, lehet, hogy akkor kellett volna bíróság elé állítani azt AZ alig száz embert kiknek tényleg véres volt a keze, lehet, hogy akkor talán lelkileg felszabadult és megbékélt volna AZ ország. Lehet, hogy ennyi elég lett volna ahhoz, hogy megszűnjön AZ acsarkodás légköre, hogy AZ emberek lelkéből eltűnjön a bosszú vágya. Az is lehet, hogy a nemzeti tulajdon és általában a jövő gazdaságpolitikáját akkor kellett volna átgondolni, annak akkor kellett volna új irányt szabni. Igen, ez mind lehet, de MI csak a jövőn változtathatunk, a múlton már nem! Fontos, hogy létrejöjjön egy ilyen fórum melyen a Magyar értelmiség tagjai (mint tették 56-ban a Petőfi Körben), kifejthetik gondolataikat, elültethetik azokat a szellemi magokat, melyekből kikelhet, kicsírázhat egy össznemzeti megegyezés. Fontos lenne AZ is, hogy ez a megbeszélés, ez a közvélemény formáló találkozás most, tehát a 2010-es választások előtt jöjjön létre, mert csak így lesz ideje a társadalomnak azokat a gondolatokat megemészteni és így azokat figyelembe véve választani új vezetőket. Arról, hogy MI mindent kellene megbeszélni, MI mindenről kellene egyezségre jutni, szeretnék pár gondolatfoszlányt ITT -- a teljesség igénye nélkül -- papírra vetni. Demokrácia és Törvényhozás A mai „hadi demokráciában" kialakult pártfegyelem nem csak emlékeztet egy korábbira, de megnehezíti a törvényhozást is és AZ ország vezetését is! Ma nem értékrendek, elvek, vagy jövőképek ütköznek a politikában, hanem csak érdekcsoportok és ezek szinte gondolkozás nélkül szabotálják egymás terveit. A demokrácia egészséges működéséhez szükséges AZ, hogy a pártok a társadalom egyes rétegeinek, osztályainak (földmívesek, munkásság, üzletemberek, értelmiség.) érdekeit képviseljék. Az is fontos, hogy a törvényhozók NE pártlistákon jussanak a Parlamentbe, hanem egy-egy szavazó körzetet képviseljenek. Azért fontos a körzet lakói által való megmérettetés, mert különben nem a szavazóik hanem a pártjuk érdekeit fogják ők képviselni. Ezért elgondolkoztató például AZ, hogy (tudtommal) a rendszer változást követő négy miniszterelnök közül egyet sem AZ ország lakói választották meg. Tudtommal még cask képviselői választáson is csak Horn Gyula mérettetett meg (1990-ben Somogyban) és ő is veszített ezen a választáson). Fontos lenne AZ is, hogy végre megszülessen egy olyan alkotmány, mely nem AZ 1949-es alkotmánynak egy toldozott-foltozott formája. Egy olyan alkotmány, mely egy ránk erőszakoltnak ITT-ott megreformált változata, hanem egy olyan melyet sajátjának érez a nemzet. Fontos AZ is, hogy létezzen egy olyan Alkotmány Bíróság, mely önállón mérlegeli a törvények alkotmányosságát. A független bíróságok mellett persze elengedhetetlen egy olyan szabad sajtó létezése is, mely nem párt propagandával, hanem tényekkel tájékoztatja a társadalmat, hogy így a nép tudja, MI is történik a hazájában. Közgazdasági Teendőink A gazdasági fellendülés nem következhet be a honi ipar védelme és támogatása nélkül (Széchenyi: "Hitel"). Ezt tudatosítani kell a mai Magyar társadalomban is, mert ma gyakran még AZ ásványvíz meg a tejtermék is külföldről érkezik és a vásárlóknak eszükbe se jut, hogy mibe kerül az országnak az a pár filler amit ők megtakarítanak (ha megtakarítanak?) ezzel, eszükbe se jut, hogy külföldön teremtenek munkaalkalmakat, míg a saját hazájukban tönkreteszik például a gazdákat. Széchenyi értette a bankok szerepét a nemzet érdekeinek a védelmében! Ő tudta, hogy erős nemzeti bankra van szükség, mert az idegen kézben lévő bankok tetteit nem a magyar nemzeti érdek hanem a profitszerzés vezeti. Ha a nemzeti bankot felelősséggel irányítják, ha az csak annyi kölcsönt ad, mint amennyi a bankban elhelyezett betétek összege, akkor nem lehet hitel válság! Ezért van az, hogy ma, a nemzet érdekét szolgáló és ezért keményen szabályozott pénzintézetek, nem állanak a csőd szélén. Egy szó mint száz, a nemzet érdekeit a közgazdaság területén is védeni kell. Igen, itt az ideje, hogy lenyessük a globalizált „vadkapitalizmus" parazita hajtásait, hogy megszabályozzuk az elszabadult és felelőtlen kapzsiságot. Itt az ideje, hogy megszabályozzuk a mohó nyereségvágynak globálisan elszabadult tetteit. Helyes ez, mert a szabad verseny csak az egyenlőek között pezsdítő hatású, de tragédiákra vezethet, ha olyan dzsungelt teremt ahol a nyúl a tigrissel "szabadon" versenyezhet. Más szóval szükség van a gazdasági élet állami ellenkörzésére is és a hazai termelés támogatására is. Persze a gazdasági élet fellendítéséhez szükséges egy közösségi erkölcs is. Tehát annak belátása, hogy az államnak nincs önálló pénzforrása, hogy a közteherviselés elengedhetetlen egy civilizált társadalomban és ezért az állam megrövidítése nem más, mint a nemzet megrövidítése, közösből való lopás! Tudnunk kell, hogy ma azért olyan magas az adóteher, mert a társadalom fele nem fizet adót, mert a magyar össztermelés felét a fekete gazdaság termeli. Fontos, nagyon fontos megérteni, hogy amikor az eladó megkérdezi, hogy "adjak elismervényt?" akkor azt kérdezi, hogy "akar Ön lopni a népétől?". Ugyanez áll a "kenőpénzek" használatának balkáni gyakorlatára is. Azért is kell ezt a gyakorlatot felszámolni, mert az orvos vagy a kistisztviselő nem egy pincér, mert az ilyen „borravalóknak" az elfogadása megalázza őt. De talán még fontosabb az, hogy ez a költségviselés alól kibújó fekete gazdaság okozza, hogy nincs elég pénz arra, hogy tisztességes fizetést kapjon a közalkalmazott, ezért menekülnek külföldre az ilyen pénzeket elutasító legjobb közalkalmazottaink, orvosaink. El kell érni, hogy itthon maradjanak, hogy tisztességes fizetést kapjanak, s ehhez az kell, hogy adót fizessen a fekete gazdaság, s azon belül a kenőpénz is. A fekete gazdaság felszámolása mellett az adórendszernek egyéb reformjaira is szükség van. Meg kell értenünk, hogy Szlovákia például azért előzött meg bennünket, mert Szlovákiában jóval alacsonyabbak a szociális juttatások. A szociális juttatások csökkentését persze nem a szegények támogatásának csökkentésével kell elérni! Olyan eszközöket kell erre választani, mint például a nyugdíj korhatár felemelése vagy a felesleges orvoshoz járások csökkentése. Az is fontos, hogy miközben az állam kiadásait csökkentjük, közben az állami bevétel emelkedjen. A többlet bevételnek forrása kell legyen nem csak a már említett védővámok bevezetése, de a tulajdon adó is. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy nyugdíjas még adót is fizessen a kis lakásáért, hanem azt, hogy a magas bevétellel és sok tulajdonnal rendelkezők kivegyék részüket a közteherviselésből. Az igazságos és egészséges társadalomban a rendőrség, a tűzoltóság költségeit a házadó, a közlekedési költségeket az auto és út adó biztosítja. Amikor megtörtént az adóterhek ilyetén való szétválasztása, akkor a kereseti és forgalmi adó már elegendő a szociális juttatások, állami tartozások, iskolák, hadsereg és az adminisztráció fenntartására. Persze egyéb reformok is szükségesek, mert például a képviselők díjazását nem a képviselőknek, a bürokráciának a választások utáni végkielégítését nem a távozóban lévő kormánynak kellene megszabnia és az önkormányzatok hatalmas - és gyakran szükségtelen - bürokráciának a fenntartására sem érdeke az országnak. Ugyanakkor szükség van arra, hogy a progresszív tulajdon adó bevételéből részesüljön az egészségügy, a közoktatás, a kulturális intézmények, a politikától és lobbi érdekektől független igazságszolgáltatás és hiteles hírközlés intézményei is. Szétszakitott Nemzet, Megosztott Társadalom Az általános pesszimizmusnak egyik oka, hogy a magyar társadalom nem bízik vezetőiben és nem bízik önmagában sem. Ennek egyik oka, hogy a volt kommunistákat, a zsidókat, cigányokat, a kisebbségben és a világban szétszórva élő magyarokat a társadalom többsége nem tartja teljes értékű magyaroknak, valódi honfitársnak. Nem is gondolja át, hogy ezzel elutasítja a nemzetnek közel felét. Tudom, hogy a betört ablakú kirakatok és az őrizetlen írószövetségi gyűjtőládák által fémjelzett nemzeti egységet nem lehet visszaállítani, de a jelennek acsarkodó és önromboló lelkiállapotán azért lehet javítani. Ezért alább felsorolok néhány, a fent említett megosztottságainkat csökkentő lépést, lehetőséget. Meg kell értenünk, hogy a volt kommunista párt-tagok és családjaik az ország lakóinak egynegyedét tették ki. El kell fogadnunk, meg kell értenünk, hogy túlnyomó többségük vagy idealizmusból vagy állásaik megtartása és az előrejutás érdekében léptek be a pártba. Azt is tudjuk, hogy többségük nem ártott honfitársának, ma már nem is él és tudjuk azt is, hogy senkit sem szabad olyan tettekért hibáztatni, melyeket nem ő, hanem apja vagy nagyapja követtek el. Én ugyan helytelenítem a mai magyar miniszterelnök sok tettét, de azért ki kell mondanom, hogy senkit sem lehet elődje felesége nagyapjának tetteiért elítélni! Az egyén csak a saját tetteiért felelös! A volt kommunisták leszármazottaival való megbékélés mellett a zsidósággal való megbékélés és a kölcsönös bizalom légkörének helyreállítása is elengedhetetlen. El kell érnünk, hogy úgy a többségi társadalom, mint a zsidóság belássa, hogy mindkettőjüknek "lépni kell". A többségi társadalomnak be kell látnia, hogy a Holokausztot megszenvedett zsidó származású honfitársaink joggal ítélik el azokat, akik a második világháború idején szimpatizáltak a nácikkal vagy akik tétlenül tűrték el zsidó honfitársaik megaláztatását, legyilkolását. Be kell látniuk, hogy a meghurcoltak vagy legyilkoltak gyermekei már csak emlékeik miatt is joggal éreznek bizalmatlanságot vagy félelmet és be kell látniuk azt is, hogy ez a félelem csak erősödik, amikor katonai egyenruhákban masírozó, fenyegető és félrevezetett fiatalok tűnnek fel az utcákon. A többségi társadalomnak ezért be kell látnia, hogy nem ok nélkül bizalmatlanok az olyan magyarok, mint Eli Wiesel, Kertész Imre, vagy Andy Grove és tudnia kell azt is, hogy ők sokat segíthetnének népünk felemelkedésében, jó hírének helyreigazításában, ha úgy éreznék, hogy ők tényleg teljes értékű és megbecsült honfitársaink. Az is növelné a magyar zsidóságnak joggal kijáró megbecsülést, ha köztudomású lenne, hogy ők adták a magyarságnak Nobel díjaink többségét, ök adták Radnóti Miklóst vagy Szerb Antalt is és, hogy a 301-es parcellában a zsidó hazafiak sírhantjainak száma messze meghaladja a magyar zsidóság számarányát. Persze a magyar zsidóságnak is vannak feladatai. Bizony jó lenne ha ők jobban hangsúlyoznák, hogy a magyar befogadó nép és ezt a múlt bizonyítja. Bizony többször beszélhetnének arról, hogy Kossuthnak zsidó ezrede volt, hogy a magyar Felső Ház tagjai vagy a magyar hadsereg tábornokai között ott voltak zsidó honfitársaink. Az is szolgálná a megbékélést, ha a Wallenbergeknek kijáró jogos hála mellett, többet beszélnének Sztehlo Gábor, Koren Emil, Keken András, Koszorús Ferenc és a többi hétszáz honfitársukról is, akiket Izrael embermentő tevékenységükért a Világ Igaza kitüntetésben részesített. Bizony sokat javítana a jelen helyzeten, ha többen követnék Teller Ede példáját, aki, miközben 100 %-os magyarnak tartotta magát, közben 100 %-ban vállalta zsidó örökségét is és ettől nem kevesebb lett, de több, ettöl 200 %-os ember lett. A "cigánykérdés" megoldása sem várathat tovább magára, mert az nemzeti tragédiához vezethet. A cigányság beilleszkedése az ország jövőjének egyik legfontosabb követelménye. Nem elég a megalázott "vén cigányról" és a "rongyos régi babájához" hű cigány lányról nótázni, de szembe kell nézni a jelen valóságával is. Veszprém és Tatárszentgyörgy példája -- tehát úgy a többségi társadalmat, mint a cigányságot sújtó bűntettsorozat -- nem csak közbiztonsági kérdés! A bűnözés csak kórtünet, egy kirekesztett, munka nélkül nyomorgó -- példakép, szakma és remény nélküli társadalmi réteg kórtünete. Minden kiszolgáltatottat, minden ártatlant kötelességünk megvédeni, az emberi életkörülményekhez alkalmat adni, őket megérteni, befogadni és nem szítani, hanem orvosolni az ellentéteket. Többről van itt szó, mint anyagiakról! Hasonló feladattal néz szembe a többségi társadalom, mint India nézett szembe, amikor a kaszton kívüli "érinthetetlenek" társadalmi integrációjának útjára lépett, amikor nem csak az együttélés közös terheinek, az ország jogi és erkölcsi normáinak elfogadását, de jogokat és megértést is kezdett biztosítani számukra. Indiában több mint egy generáció hosszan tartott és sok igyekezetet, megértést, törődést igényelt ez. Nem volt könnyű elérni, hogy egy "érinthetetlen" család gyermeke elhiggye, hogy ugyanolyan jogai és lehetőségei vannak, mint a másik embernek, hogy ő is elérhet valamit az életben, neki is van joga az önbecsüléshez és, hogy rajta is múlik a saját sorsa, jövője. Ugyanígy persze idézhetném Barack Obama elnök úr példáját is, elvégre Amerikában is hosszú volt az út, mely a Fehér Házig vezetett. Ezért nem kell türelmetlennek lennünk, nálunk is soká fog tartani a faji és egyéb előítéletek felszámolása, de meg fog történni. Ezért, többek között a magyar iskolarendszert is meg kell reformálni, hogy lelkileg is és tudásban is kiegyensúlyozza a cigány gyerekek otthonról hozott hátrányait. Igen, az összmagyarság érdeke, hogy a tejes értékű "magyarrá válás" útján végre elindulhassanak cigány származású honfitársaink is. Végül pedig itt lenne az ideje, hogy teljes nemzetben gondolkozzunk és ennek a tudatnak megteremtsük az intézményrendszerét is. Itt most nem fogok a kisebbségben élő honfitársainkról írni, mert az egy külön tanulmányt érdemelne. Most csak a világban szétszórt magyarságra gondolok, beleértve az emigrációkat követő második és harmadik nemzedékeket is. E téren is sok mindenen változtatni kellene: Hasznos lenne elgondolkozni például azon, hogy az új magyar találmányoknak (a három dimenziós TV, az üvegbeton, az új Rubik-gömb, a nanó-technológia, az intelligens számítógép vagy a napenergiát raktározó RFC) a nemzet is hasznát lássa. Nem szabad megismételnünk azt ami a múltban az atomenergiával vagy a számítógéppel, Szilárd és Neumann találmányaival történt! El kell érnünk, hogy ezek a találmányok ne Kaliforniában, hanem Magyarországon teremtsenek munkaalkalmakat, szolgálják a magyar önbecsülés és a nemzet jövőbe vetett hitének visszatérését is. Ezek mellett helyes lenne elgondolkozni azon is, hogy például az amerikai magyar szervezetek miként működhetnének együtt a magyar kormánnyal, miként kellene munkájukat koordinálni? Fontos lenne, ha ezt a koordinációt a nyitottság, a pártok felettiség és a folyamatosság jellemeznék. A nyitottság dolgában fontosak az anyagiak is (tehát annak a nyilvánosságra hozatala, hogy ki, miért és kitől kap anyagi támogatást?) Fontos annak köztudomásra hozása is, hogy mikor és milyen döntések születnek egy ilyen koordináló bizottságban. A közérdek azt is megkívánná, hogy ez az együttműködés "pártok feletti" legyen, tehát a bizottságban például egyenlő arányban legyenek képviselve a demokrata és a republikánus párttal szimpatizáló amerikai magyarok. Végül a folyamatosság érdekében el kellene azt is érnünk, hogy a célok -- mint például a magyar kisebbségek autonómia követelése -- melyek eléréséhez Amerika segítségét kérjük ne változzanak azzal, hogy melyik párt van éppen hatalmon. Végkövetkeztetés Eljött az ideje, hogy a magyar értelmiség újra felvállalja történelmi szerepét és erkölcsi iránytűt, optimista jövőképet adjon a magyar társadalomnak. Ezért meg kell magyaráznia, a társadalomban végbemenő folyamatokat. A magyar értelmiségnek azzal kell szolgálnia a megbékélést, hogy tudatosítja a társadalom egészében azt, hogy a pártok csak eszközök közös nemzeti céljaink elérésére és azt is, hogy e célokat csak akkor érhetjük el, ha megfogalmaztuk azt a magyar jövőképet, melyben mindannyian egyetértünk. Egyszóval eljött az ideje, hogy a magyar értelmiség hozzájáruljon népünk szebb jövőjének formálásához is és a nemzet lelki gyógyuláshoz is. Ez sajnos ma még várat magára, ma még a magyar értelmiség többsége sajnos néma. Ennek az össznemzeti felemelkedésnek lehet első lépcsőfoka a 21. század Petőfi Körének, az új Nemzeti Kerekasztalnak, tehát egy olyan fórumnak a létrehozása, mely megfogalmazza és szolgálja a nemzet történelmi létérdekeit. Egy ilyen, a hiteles magyar gondolkodók kerek-asztala hozzájárulhat egy olyan magyar társadalom formálódásához, mely tájékozott, megbízik vezetőiben és így a szavazó urnáknál képes és hajlandó egy ezer éves kultúrnemzethez méltó döntéseket hozni. Én hiszem, hogy a mai „hadi demokrácia" korát lezárta Sopronpuszta, hogy most elkezdődhet a valódi magyar demokrácia kora, hogy 2010-ben annak tudatában szavazhatunk, hogy a magyar jövő, tehát az unokáik jövője biztos és felelős kezekbe kerül! Lipták Béla (1956-ban a 16 Pont egyik megfogalmazója)

AMERIKAI MAGYAR NAPOK

Bokor Balázs nagykövet, a Magyar Köztársaság Los Angeles-i Főkonzulának 2009. augusztus 18-i sajtótájékoztatója Ilyen még nem volt! -- Amerika egész nyugati partja Magyarországot ünnepli. 2009. augusztus 19. Magyarország-nap az Egyesült Államok számos államában. A páneurópai piknik az osztrák–Magyar határon, Sopron közelében 1989. augusztus 19-én tartott békedemonstráció volt, fontos előzménye az Európát, a Magyar-osztrák határon kettéosztó vasfüggöny végleges lebontásának, a határ megnyitásának, Németország egyesülésének és az Európai Unió keleti kibővülésének. Kohl német kancellár ezt a következőképpen fogalmazta meg: „A berlini falból Magyarország verte ki az első követ." A két ország (Ausztria és Magyarország) beleegyezésével ehhez szimbolikusan egy határátkelőt nyitottak Szentmargitbánya és Sopronkőhida között három órányi időtartamra. Ugyanazon a helytől 4 kilométerre már ezt megelőzően, 1989. június 27-én az akkori osztrák és Magyar külügyminiszterek közösen vágták el a határzárat, hogy kihangsúlyozzák a megfigyelő berendezések lebontását, amelyet Magyarország 1989. május 2-án elkezdett. A páneurópai pikniken több száz NDK-állampolgár használta fel a vasfüggöny megnyílásának rövid pillanatát arra, hogy nyugatra szökjön, miután előzőleg röplapokon felhívták a figyelmüket a páneurópai piknikre. A Magyar határőrség az érvényben levő lőparancs ellenére sem avatkozott közbe. A páneurópai piknik 20. évfordulóját ünnepeljük. A vasfüggöny lebontásával, a páneurópai piknikkel és az osztrák-Magyar határ megnyitásával 1989-ben megtörtént a csoda, Európa újraegyesítése megkezdődött. A térség országaiban sorban végbement a rendszerváltás, új, szabad és demokratikus rend jött létre, később szétbomlott a Szovjetunió, véget ért a hidegháborús időszak. Magyarország – más országokkal együtt – a NATO, majd AZ EU tagja lett, az USA szoros szövetségese. 1989 olyan év volt, amely megváltoztatta Európa térképét, majd pedig a világot. Az évforduló kapcsán egyedülálló eseményekre került sor az Egyesült Államok számos, nyugati államában. A sajtóból már ismertté vált, hogy a határzár lebontása megkezdésének napját, május 2-át, a Los Angeles-i Főkonzulátus kezdeményezésére Wyoming, Montana, Dél-Dakota, Kansas és Alaszka államok már Magyarország-nappá nyilvánították. Most pedig augusztus 19-én a sor! Washington, Arizona, Új-Mexikó, Kalifornia, Nevada, Colorado, Texas, Utah és Oregon államok, valamint az USA legnagyobb megyéje, a 10 milliós Los Angeles Megye hirdette ki ünnepélyes proklamációban, hogy 2009. Augusztus 19-ét Magyarország-napként ünneplik. Ezek a proklamációk azt szimbolizálják, hogy az Egyesült Államokban elismeréssel tekintenek Magyarország 1989-ben tett fenti lépéseire és úgy ítélik meg, hogy az akkori Magyar szerep meghatározó volt a korszakváltó időszakban. Mindez a jövőt tekintve is ösztönzésként jelentkezik. A felsorolt amerikai államok proklamációit a Magyar-amerikai kapcsolatok szempontjából fontos és baráti gesztusnak tartjuk. Arnold Schwarzenegger, Kalifornia kormányzója – a hivatalos dokumentumban – hangsúlyozza: „Ezen a napon, húsz évvel ezelőtt történelmet csináltak, amikor a Vasfüggöny lebontását követően több száz kelet-német állampolgár özönlött ki Magyarországról Ausztriába a demokráciát igenelve. Ez egy igen nagy jelentőségű esemény volt, amely felgyorsította a Fal lebontását és fordulópontot jelentett a hidegháborúban. Két évtizeddel később, ma ezt az eseményt ünnepeljük és nagyra értékeljük azt a hatást, amelyet Magyarország gyakorolt vele az egész világra. Ma, megköszönöm Kalifornia Magyar-amerikai polgárainak azt, hogy gazdag kultúrájukat és hagyományaikat megosztották államunkkal. Külön elismerés illeti Magyarország főkonzulját, Bokor Balázs urat, akinek diplomáciája és szolgálata nagy hatást gyakorolt Kalifonia változatos képére." Rick Perry, Texas kormányzója aláhúzza: „ A Vasfüggöny vízözönként jelentkező fizikai és jelképes lebontásával, Magyarország nyitása alapvetően siettette a hidegháború befejezését és mindazoknak a felszabadítását, akik oly sokáig szenvedtek a kommunista hatalom igája alatt." Perry Magyarországot is ma az Egyesült Államok „legközelebbi és legbecsesebb szövetségesei és kereskedelmi partnerei" közé sorolja. Bill Richardson, Új-Mexikó kormányzójának proklamációja szerint: „a Magyar kormány döntése a határnyitással kapcsolatban dominó-hatást ért el – néhány héttel később leomlott a berlini fal, Prágában kirobbant a Bársonyos Forradalom, Románia népe véres forradalmában megdöntötte a kegyetlen diktátort és egy évvel később a Szovjetunió is megszűnt létezni." Christine Gregoire, Washington Állam kormányzója proklamációjában kiemeli, hogy „ a volt szovjet blokk országai végre demokratikus útra léphettek, és Magyarország, Lengyelország és Csehország tíz évvel később méltán lett a NATO tagja és az Egyesült Államok szoros szövetségese, majd pedig az Európai Unió büszke része". Theodore Kulongoski, Oregon Állam kormányzója arra hívja fel a figyelmet, hogy „1989-nek köszönhetően az egységes és szabad Európa álma megvalósult, ezért hívjuk 1989-et az évnek, amely megváltoztatta Európát, majd pedig az egész világot". Janice K. Brewer, Arizona kormányzója proklamációjában sorra elismeri a Magyar történelem általa kiválasztott néhány fontos eseményét, így a keresztény állam megalakítását, az ottomán expanzióval szembeni fellépését, az 1956-OS forradalom jelentőségét, az 1968-as gazdasági reformtörekvéseket, az 1989-es eseményeket, a rendszerváltást, a NATO-, majd pedig az EU-csatlakozást. Bill Ritter, Colorado kormányzója proklamációjában aláhúzza, hogy „ a Magyar kormány döntése az osztrák határ mentén a vasfüggöny lebontására az első komoly nyitás volt a demokrácia Európája és a diktatórikus Európa közötti történelmi megosztottságban". Gary R. Herbert, Utah kormányzója múlt heti, hivatalba történt beiktatását követően első hivatalos proklamációként írta alá augusztus 19-e Magyarország Nap-pá nyilvánítását Utahban. Jim Gibbons, Nevada kormányzója szintén részletes elismerő szavakkal illette a nevadai proklamációban Magyarország 1989-es lépéseit. Don Knabe, Los Angeles Megye vezetője azt hangsúlyozta, hogy Magyarország a vasfüggöny lebontásával, a magyar-osztrák határ megnyitásával, a kelet-német állampolgárok Ausztrián keresztüli kiengedésével olyan egyedülállóan fontos cselekedetet hajtott végre, amely meghatározta Közép-Kelet-Európa további sorsát. A Magyarország Nap alkalmából Bokor Balázs Los Angeles-i főkonzul részt vett és beszédet mondott a Los Angeles Megye vezető testületének ünnepi ülésén, amelyet a hivatalos Los Angeles-i televíziós csatorna teljes egészében közvetített. Augusztus 20-án pedig a Kalifornia-i Szenátus Magyarország-napot ünneplő ülésén vesz részt Sacramentóban, Kalifornia Állam fővárosában, ahol a Kapitóliumban ünnepi beszédet mond.

1989 - 2009 - A FASORI EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM

Megjelent: USA 79. évfolyam ERŐS VÁR 3. Oldal --- 2009. Augusztus 1989 - 2009 HÚSZ ÉVE INDULT ÚJRA A FASORI EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM "A legújabb hírek szerint ezt a gimnáziumot akarja Magyarország jelenlegi vezetése megszüntetni a többi nyolcosztályos gimnáziummal együtt, mert ellenzi az "elitképzést"! Reméljük, ezt a bűnös merényletet a Mindenható nem fogja megengedni!" A hatvanas években két Magyar professzor, Balogh Tamás és Káldor Miklós, Őfelsége Erzsébet királynő -- Wilson Harold miniszterelnök vezette munkáspárti kormányának lordi címet elnyert gazdasági szaktanácsadói -- interjút adtak a Magyar televízióban, melynek során többek közt említést tettek a világban szétszóródott Magyar tudósokról, művészekről, és egyéb híres személyiségekről. A beszélgetés során Lord Balogh megjegyezte: "Kérem, ez három pesti gimnázium, a Piarista Gimnázium, a Fasori Evangélikus Gimnázium, és ...", nem fejezte be, mert a riporter kissé udvariatlanul félbeszakította. Mi viszont tudjuk, hogy harmadiknak nyílván a Mintagimnáziumot értette, mert mindketten odajártak. Ez a televíziós interjú nagy hatással volt rám, mint fasori öregdiákra, akinek világhírű középiskoláját, hivatalos nevén Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnáziumot az akkor regnáló kommunista rezsim egyházellenes politikájaként államosította s megszüntette. Azt az oktatási intézetet, amelynek híre talán nagyobb volt a világban, mint saját hazájában, és amelyikről Eisenhower Dwight elnök egyszer megjegyezte, hogy az egész Fasori Gimnáziumot át kellene telepíteni az Egyesült Államokba. Nem csoda, hogy Ike — jó humora ellenére — ezt komolyan gondolhatta, mert az amerikai tudomány, kultúra, a művészet sok olyan hírességgel büszkélkedhetik, akik a Fasori Gimnázium padjaiban ültek. Nem akarok neveket felsorolni, ezt már sokan megtették előttem, és így nem is akarok ismétlésekbe bocsátkozni, de mint olyan valaki, aki volt diáktársaival együtt maga is szerény szerepet játszott az újraindításban és a nyolcvanas évek közepétől a legutóbbi időkig aktív tevékenységet folytatott részben a gimnázium Igazgatótanácsában, részben a Volt Növendékek Egyesülete Elnökségében, még mindig örömteli döbbent meglepetéssel fedez fel olyan hírességeket, akikről kiderül, hogy fasori diákok voltak: Felfedezők és feltalálók, kutatók és Nobel-díjas tudósok, írók és publicisták, rendezők és színészek, zeneszerzők, zeneművészek és karmesterek, közgazdászok és gyárosok... A felsorolást nehéz abbahagyni. A Magyarország orosz megszállása alatti kollaboráns kommunista kormányzat által államosított gimnáziumunk 1952 -től 1989-ig, tehát 37 évig nem működött oktatási intézményként, hanem egy országos hatóság (az Országos Pedagógiai Intézet) irodaépületeként működött. Mi, volt diákok fájó szívvel gondoltunk rá, amikor irodahelyiségekként láttuk viszont átalakított osztálytermeinket, kifosztott, valaha gazdagon berendezett természetrajz és fizika szertárainkat és szaktantermeinket, tönkretett, kitűnően felszerelt tornatermünket, a vandál módon széthordott, szakszerűen bebútorozott rajztermünket, a tanácsteremmé átalakított gyönyörű dísztermünket, és mindazon erőszakos változtatásokat olyan — templomból és iskolából álló — épületegyüttesben, melynél ideálisabb oktatási és nevelési miliőt kevés intézmény tudott nyújtani. A gimnázium újraindítását követelő bel- és külföldön élő, volt diákok nem nyugodtak bele az Alma Mater végleges elvesztésébe és komoly intézkedéseket tettek annak visszaszerzésére. Ebben oroszlánrészt vállaltak a hazaiak mellett az Amerikában és Ausztráliában élő öregdiákok különösen a sajtóban megjelent cikkeikkel, anyagi támogatásaikkal, és az illetékes szervekkel folytatott tárgyalásaikkal. A dolog szépséghibája volt, hogy az evangélikus egyházzal szinte nagyobb küzdelmet kellett folytatni, mint az állammal. Az ország politikai életében látható enyhülés következtében az állam álláspontja az volt, hogy visszaadja az iskolát, ha az egyház kéri — de az egyház nem kérte! Ennek egyebek mellett főleg anyagi okai voltak, tehát az egyház tartózkodása magyarázható és érthető volt. Döntő fordulatot hozott az Evangélikus Világszövetség 1984-ben Magyarországon megrendezett nagygyűlése, amelyen D. Káldy Zoltán evangélikus püspököt választották a Világszövetség elnökévé. Ezt a tényt kihasználva, a Magyarországon élő volt növendékek -- néhány lelkes aktivista kezdeményezésére -- 1984 októberben megalapították a Fasori Öregdiákok Baráti Körét, amelynek működését a hatóságok a kommunista vezetés alatt álló Hazafias Népfront keretei között engedélyezték azzal a szigorú feltétellel, hogy megtiltották a gimnázium visszakövetelését. Attól tartottak és nyíltan ki is mondták, hogy a "Vissza a Fasort!" jelszót a "Vissza a Felvidéket!" követheti. Ettől pedig minden üldözési mániában szenvedő kommunista reszketett. Miután az országban rendszerváltásnak nevezett fordulat következett be, hosszas, kemény de eredményes tárgyalások következtében megszületett a döntés és 1989-ben iskolánk a Magyarországi Evangélikus Egyház kötelékében újra oktatási intézménnyé lett. Budapesti Evangélikus Gimnázium néven, melyhez megkülönböztetés címén a Fasor szót is hozzácsatolták. Ennek AZ újraindulásnak ünnepeljük idén a húsz éves évfordulóját. A megnyitó ünnepélyen Dr. Gyapay Gábor igazgató könnyekkel a szemében beszédét így kezdte:"Kedves Fasori Diákok !" — . ITT a hangja megcsuklott, majd így folytatta: "Ez 37 évig nem hangozhatott el ebben a teremben." A hatás leírhatatlanul szívbemarkoló volt. Mindez húsz éve történt, azóta a Mindenható segítségével újra van Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium! A volt diákoknak a gimnázium iránti szeretete és ragaszkodása szinte egyedülálló. A kapcsolat az érettségivel nem ér véget, az osztálytársak mind egymással, mind a Volt Növendékek Egyesületén keresztül a gimnáziummal továbbra is érintkezésben vannak. Nemigen van a világon olyan gimnázium, amelynek diákjai hatvan éven felüli érettségi találkozókat tartanak. Tudunk egymásról, törődünk egymással. Ez az "old school-tie business" fasorista változata. Az 1945-ben végzett osztály 2009 májusában tartotta 64-éves érettségi találkozóját! A résztvevők zömmel beteg, 82 éves öreg emberek voltak, de a fasori szellem, a "Genius Loci" hatására egymás iránti barátságuk és az Alma Mater szeretete a Mennyei Atya jóvoltából még mindig összehozza őket. Barátságuk lényegileg egy életre, a sírig szól, hiszen egymást temetjük. Külön örömöt jelent, amikor külföldön élő osztálytársaink hazalátogatnak európai országokból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Brazíliából, Ausztráliából. A legújabb hírek szerint ezt a gimnáziumot akarja Magyarország jelenlegi vezetése megszüntetni a többi nyolcosztályos gimnáziummal együtt, mert ellenzi az elitképzést! Reméljük, ezt a bűnös merényletet a Mindenható nem fogja megengedni! Simon Róbert, ny. főiskolai docens, presbiter, Fasor-i öregdiák ==================================

Az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos
és sokszoros díjnyertes néhai
Kovács László közreműködésével
és a külföldi magyarság széleskörű összefogásával készült
'56-os dokumentumfilm
"TORN FROM THE FLAG"
'A lyukas zászló'
Oscar verseny elővetítése

az ArcLight Cinemas - Hollywood moziban
6360 West Sunset Boulevard (& Vine)
Los Angeles, CA 90028
323.464.4226
Jegyvétel a helyszínen vagy az interneten
http://www.arclightcinemas.com/

Augusztus 22-28
naponta du. 12:05-kor és 2:35-kor

"A magyar felkelés legalaposabb krónikája,
ami eddigvalaha filmen látható volt." - Hollywood Reporter

"Nagyszerű dokumentumfilm-triller." - LA Weekly

Kontaktus: Kovacs Klaudia - klaudiakovacs@msn.com

Ez a film részleteket mutat az 1956-os olimpiai vizilabda mérkőzésről, Melbourneből,
amikor a magyarok az oroszokat legyőzték az arany éremért.

Ezen a héten játszik a mai magyar vizilabda csapat az aranyéremért Bejingben
az USA válogatott ellen.

Kérlek terjesszétek és szóljatok barátoknak és ismerősöknek.
A film érthető az angol nyelvű és a magyar nyelvű közönség számára.

Köszönettel,

Előd Laci

Csoóri Sándor: Gondolkodom, tehát vagyok?

Csoóri Sándor: Vélemény 2007. augusztus 18.

Gondolkodom, tehát vagyok – jelenti ki józan mámorral Descartes francia filozófus a tizenhetedik század közepe táján. Akárhányszor hallom vagy olvasom ezt a világos, büszke kijelentést, szinte mindig kedvem támad csettinteni egyet az ujjaimmal: ez igen! Ez méltó hozzánk! A világ egyik megtartó oszlopa lehetne ez a mondat. Márványból van és fényből. A régi görögök bármelyik istene vagy vagány titánja lazán nekivethetné a hátát még földrengés közben is. Azt bizonyították sokan, hogy ezzel a mondattal kezdődött el az európai fölvilágosodás. Természetesen nem a kijelentés másnapján, hanem legalább egy évszázaddal később. Maga a késlekedés is a gondolat súlyát érzékelteti, hiszen a reneszánsz hullámai könnyedén partra sodorhatták volna ezt a földi fölismerést, de a vallási megújulások és a vallásháborúk örvénylései sokáig ide-oda hányták, vetették. Megszületése pillanatától kezdve az emberiség alaptörvényei közé sorolódott be ez a descartes-i fölfedezés. Kiindulási pont volt és az események lezajlását kísérő végszó. Alig akadt filozófus, aki ne botlott volna bele. De a huszadik századra, mint annyi mindennek, ennek is megváltozott a hitelessége. Olyannyira, hogy elkezdtek vele „játszadozni”. Sartre például így igazította magához: Írok, tehát vagyok! Másvalaki a gondolat értelmi nemessége mellé az ember érzelmi és erkölcsi értékeit is hozzákötötte, mondván, hogy: Gondolkodom, tehát szabad vagyok! És jöttek utána sorban a gondolat eredetiségétől megfosztott változatok: gondolkodom, tehát elveszett vagyok. Gondolkodom, tehát szabad rab vagyok, ahogy Nagy Gáspár írta. Gondolkodom, tehát képtelen vagyok ítélkezni. És így tovább, és így tovább… Nem itt volna az ideje annak, hogy egy új, egy Descartes-hoz méltó, életképes mondatot valaki kitaláljon? Kitaláljon? Épp most, amikor már alig vagyunk fogékonyak valamire? Túlteng körülöttünk minden: a politika, a tehetetlenség, az emberi mohóság, a hírek, a katasztrófák, ami azt jelenti, hogy semmi sem úgy igaz, ahogy igaznak látszik. Nézzük a televíziókat, rengeteg szemet látunk, de tekintetet szinte soha. Hogyan értsünk meg így bármit is? Nem kívánom vissza a Kádár-rendszert, de minden fakósága és kisszerűsége ellenére is volt benne valamiféle rend, rendszer, amely formát adott az eseményeknek. Tudtuk, hogy ma van hétfő; tudtuk, hogy hol van a vízcsap; hol vannak az elszórt borotvapengék, tilalomfák; s ki néz utánunk, ha belépünk a Belvárosi kávéházba. A rendszerváltás óta egyre kevesebbet tudunk. Legelőször a múltunkat kellett volna megértenünk, hogy megértés közben elszakadhassunk tőle, de miután ez a múlt nem válhatott történelemmé, hanem csak szétesett, különféle jelmezekben itt él továbbra is köztünk. Árnyékok és eleven testek alakjában végzetes játékokat játszik velünk. S olyan hihető erővel, mint amilyen átélhető a cirkuszban a kettéfűrészelt nő „rémületes” jelenete. Idézzünk föl a gonosz játékokból egyet. A legláthatóbbat. Harminc-negyven évvel ezelőtt a globalizmust megszülő, másodvirágzású kapitalizmus még mindig a szocializmus ellenfelének számított. Kizsákmányoló, bűnös rendszernek. Még érvényes volt a régi jelszó is: Világ proletárjai, egyesüljetek! De a rendszerváltás kényszerében megtörtént a csoda. Az eladdig magát kommunistának valló, fürge élcsapat beleszeretett a fölvirágzó második kapitalizmusba, és mihelyt elérkezett a rendszerváltás megszervezetlen ideje, az egykori kommunisták lettek a társadalom legügyesebb magánosítói. Gazdasági hiénákká váltak. Bőven akadtak jobboldali társaik is, akik lecsukott szemmel lépegettek el mellettük. Bizonyos idő után ők egymásra ismertek, mi pedig még most se ismerünk magunkra. Egyáltalán nem csodálkoznék azon, ha egyszer csak azt hallanám ordítozni egy nagygyűlésen, hogy: Világ kapitalistái, egyesüljetek, és szabaduljatok meg a munkásaitoktól! Nem tudom, hányadszor olvasom újra Németh László Második szárszói beszédét, írásműként is mindig magával ragad. Hasonló vallomásos tanulmányt csak néhányan írtak a magyar irodalomban. A legelsőt, a Török áfiumot, Zrínyi írta; a huszadik században csak Ady írt két-három hozzáfoghatót, például A magyar Pimodánt s a Petőfi nem alkuszikot; Babits írt egyet: A magyar jellemről, és írt természetesen Kosztolányi, Illyés, Cs. Szabó, Hamvas Béla egyet-egyet. Németh László szárszói beszédében együtt van minden, ami történelmünket és irodalmunkat értelmezi, együtt a magyar balsors száz és száz zökkenése, szívdobbanása, a kisujjak árvasága és az egész testé, benne a filozófiát pótló magyar ideológiáé, a személyes sorsvállalás példát kereső és mutató nagysága; egyszóval minden, ami a szomszéd népekkel együtt megérintett minket, Közép-Európa országait. Az írás lényege: a jövő faggatása. Két évvel a háború előtt olyan határozottan lép át előttünk az ismeretlen időbe, mintha Isten állna a háta mögött, és szóról szóra súgná, hogyan kell viselkednünk az apokaliptikus időkben, s utánuk is. Amikor helyére teszem újra a könyvet, szégyenemben félreüt egyet a szívem: mi bárcsak a közelmúltunkat látnánk olyan tisztán, mint ahogy Németh László látta a jövőt. Sok szó esik manapság az adókról. Ilyen adó, olyan adó, nemsokára bevezetik majd a lélegzetadót is. Lassan vissza kell másznunk a fára, hogy meg tudjunk élni. Ezt a váratlan és képtelen fordulatot nem szürrealista jóslatként mondom, hanem tapasztalatból. Pontosabban: egy valóságos történetre alapozva. Szülőfalumban, Zámolyon is, mint bármelyik másik faluban, ha fölgyulladt egy ház, ha fölgyulladt egy kazal, mindenki rohant tüzet oltani. Rohant a falu alsó végéről a felsőre is. De az első háború után jöttek a korszerűbb idők. Központi rendelkezés érkezett Zámolyra is, hogy föl kell állítani az önkéntes tűzoltóságot. A falu jegyzője, a bíró és az elöljáróság védőszárnyai alatt, közli a falumbéliekkel, hogy az önkéntestűzoltó-egyesület fölállítása azzal jár, hogy pótadót kell fizetni minden ház és minden telek után. Pótadót? – kiált föl valaki a tömegből. – Ez, kérem, újabb népnyúzás! Így nem kell nekünk tűzoltóság! Eloltjuk mi ingyen is a tüzet, csak legyen! Vannak nacionalista magyarok? Persze hogy vannak. Mint ahogyan vannak nacionalista franciák, szlovákok, törökök, oroszok, zsidók, arabok, kínaiak. De végre érdemes volna megvizsgálni, hogy míg a magyarok nacionalizmusa kétségbeejtő, tehetetlen, többnyire szóbeli nacionalizmus, a többieké viszont tevékeny. Sőt pusztító! Gondoljunk csak az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki, a kárpátaljai magyarok megroppantására. Aki csak egy kicsit is tájékozott az 1848 előtti és az 1867 utáni magyar nacionalizmus veszedelmeiről, meglepődve állapíthatja meg például azt, hogy a magyar fennhatóság alatt élő románok soha olyan gyorsan nem gyarapodtak anyagilag és lélekszámban sem, mint a kiegyezés után. Elkezdték fölvásárolni Erdélyt, miközben másfél millió ember kitántorgott Amerikába. Mivel az elmenekültek helyére új betelepülők érkezhettek, nemigen beszélhetünk eredményes idegengyűlöletről. Ilyen állapotok között születik meg a kétségbeesett nacionalizmus. A sűrűn emlegetett nacionalizmus vádja nálunk leginkább azt jelenti, hogy ne legyen semmi a magyaroké. Sőt magyarok se legyenek. A mindennapos szemfényvesztés korában élünk. A televíziók előtt üldögélve testközelben tisztán láthatjuk azt is, ami igen távoli. A Mississippi épp olyan messzire van tőlünk, mint a Magas-Tátra csúcsai vagy a kolozsvári Mátyás-szobor. És tudjuk, hogy ez nem igaz. A szem mégis helybenhagyja. A saját szemünk hazudik nekünk egy életen át? Igen, az! Lehet ennek jó vége? Az írástudók árulása még nem is olyan régen megbocsáthatatlan bűn volt. Júdás szinte csak néhány lépéssel járt előrébb, mint a közösségüket, a hazájukat, a nyelvüket, a történelmüket elhagyó írók és költők. Mára ez az árulás az esztétika belügye lett. Az ország történelméhez eddig mindig hozzátartozott a nemzet irodalma is. Bánk bán gondja és Tiborcé; a fehéregyházi mezőn elesett Petőfié, aztán Adyé, Babitsé, József Attiláé, Ilylyésé, Németh Lászlóé. Hozzátartozik ma is! A politika engem is fölpofozott néha – ezért politizálok. És ezért politizál velem minden pályatársam, akivel ilyesmi megtörtént. Aki megúszta ezt, arra is odafigyelek, de arra úgy tekintek, mint egy kóválygó regényalakra. Szeretném fölhívni a nagyralátó politikusok figyelmét arra, hogy a világméretű globalizmus előbb a szellem embereit taszítja el arrébb a helyükről, de utánuk rögtön a politikusok következnek. Hallom előre a mostani Heti Hetes utódait, micsoda kéjes örömmel harapdálnak majd beléjük. Mi az igazságosság? – kérdezi tőlem egy fiatal író. Komolyan kérdi, mintha egy kiflire való pénzt kérne tőlem, mert csak tegnap reggelizett utoljára. Az igazságosság? – kérdezem én is magamtól tétován. Talán csak egy napsütötte szó, amelyet ritkán használunk. Amíg nem erősödik meg lelkében egy közösség, addig az igazságosság csak öröklött fogalom, amellyel nem tudunk mit kezdeni. A politika mindig beleszólt az irodalom életébe. Viszonzásul miért ne szólhatna bele az irodalom is a politikáéba, természetesen a maga módján? Már csak azért is ez lenne a helyes, mert az irodalom sose kész világfelfogással szokott előállni, hanem olyanokkal, mint Hamlet: lenni, vagy nem lenni? Záradékul még csak annyit: ha nem lesznek nagy életet faggató írók és költők Magyarországon is, elszürkül a nyelv. Pedig a nyelv elszürkülésétől meghanyatlik a gondolkodás. Sőt, ha nem lesznek új költők, akik emlékeztetnek a régiekre, a régiek másodszor is meghalnak, de most már véglegesen.

ÜNNEPI BESZÉD

2007. augusztus 20.

Sólyom László köztársasági elnök
Szent István napi ünnepi beszéde
Székesfehérvárott

Tisztelt Ünneplő Közönség!

Szent István király ünnepén, itt, Székesfehérvárott, az államalapító szent király sírjánál, hívok és bátorítok mindenkit: ünnepeljen velünk; nyitott szívvel osztozzon az ünnep közösséget teremtő erejében!

Mert mi másért térünk vissza újra és újra, még ezer év múltán is az államalapító nagy királyhoz, mint hogy örüljünk, az ország áll, és hogy önbizalmat és erőt merítsünk Magyarország jövőjéhez.

Hiszen Szent Istvánnak köszönhetjük Magyarországot. Ő adott formát a Kárpátok gyűrűjében megtelepült magyarságnak azzal, hogy megalkotta az államot. Szent Istvánra emlékezve az ő művét ünnepeljük ma, a magyar államot, amely mindannyiunk életének kerete és a nemzet megmaradásának biztosítéka.

Szent István napja ezért az egység ünnepe.

Magyarország függetlensége, biztonsága, jóléte az az alap, amelyben mindenki egyetért, és amely mindenkinek érdeke. A nemzet egysége megkívánja azoknak az alapvető intézményeknek és elveknek a fenntartását, az azokban való egyetértést, amelyeket alkotmányunk tartalmaz.

Az alapokban való közösségünket pedig különösen fontos tudatosítani ma, megosztott állapotunkban. Szent István napján az állam egységteremtő feladatáról kell szólnunk. Ismét tisztáznunk kell, és fel kell mutatnunk az alapokat – hiszen elbizonytalanodás tapasztalható az állam feladatai, kötelességei körül.

Emlékezzünk tehát: Szent István nem azzal alkotta meg, és tette évszázadokkal dacolóvá a magyar királyságot, hogy fejére helyezte a koronát, kezébe vette a zászlós lándzsát, és nem is hadjárataival, hanem az egész életét kitöltő államszervező építkezésével. A várak hálózatával és a vármegyerendszerrel korszerű közigazgatást teremtett; meghozta, és szigorúan betartatta híres törvényeit, kiépítette az egyházszervezetet, biztonságossá tette a kereskedők útjait. Már a kortárs Európa tudta: Magyarország jogbiztonságot és vagyonbiztonságot nyújt. A magyar állam már keletkezésében ellátta az állam ősidők óta megkövetelt feladatát: biztonságot és békét adott.

Gondoljunk erre ma, amikor a közélet vitái gyakran az állam szerepéről szólnak. Az olcsóbb állam, karcsúbb állam, a parlamenti képviselők létszámának csökkentése kavarog a közbeszédben, meg az, hogy vajon a piacra bízhatjuk-e az állam feladatait, ha az a javak elosztásában és a gondoskodásban csődöt mond?

Le kell tehát szögezni: az állam fő feladata továbbra is – biztonságot adni népének. Megvédeni az ország függetlenségét – belül pedig rendet, igazságot és békét teremteni. Más szóval: jogbiztonságot.
Ehhez jó törvények kellenek, amelyeket az állam nemcsak megkövetel, de maga is betart. Alapvető, hogy az állam működése mindenki számára megismerhető és ellenőrizhető legyen.

Mindenek előtt azonban bizalomra van szükség, amely nélkül az ország nem működhet jól. Biztonság, átláthatóság és bizalom összefüggnek.

Sem az nem vezet jóra, ha az állam visszavonul, és átadja a terepet a piacnak, sem az, ha az állam akar a piac helyébe lépni. Erős piac és erős állam illik egymáshoz. Viszont a gyenge, korrupt állam és a rabló piac egymás párjai. Csak az állam képes az egész országot áttekinteni, a részérdekeket összhangba hozni. Nem az állam létszáma a kérdés, hanem minősége. Ma, a globalizált gazdaság korában az állam központi erejére, magas szakképzettségére és korrupciómentességére van szükség.

Vajon nem az tette-e naggyá és maradandóvá Szent István országát, hogy szabályokat és szerkezetet adott, amelyek túlélték a viharokat?

Vajon nem azt jelentette-e az Európához való visszatérésünket, hogy meghonosítottuk az európai normákat és intézményeket? Vajon nem akkor voltunk-e mindenben az elsők, amikor komolyan törekedtünk a minőségre? Ha mások olcsóbban is kapták a tagságot, ez a befektetés bizonyosan nem vész kárba.

Az Európai Unió azonban nem oldja meg helyettünk a jövő kulcskérdéseit: az oktatás és a tudomány fejlesztését. Nem oldja meg a magyar nemzet egyben tartását, országhatároktól független egységes fejlődését. Ezek a szent istváni nagyságú feladatok mindig ránk maradnak. De az Unió nyújtotta lehetőségeket bátran használnunk kell.

Ha egyetértünk is a jó kormányzat intézményeiben, és a tisztességes gazdaságban, ez nem elég a nemzet egységéhez. Hiszen a nemzet emberek közössége. Nem lehet az ország állapotát csak a GDP-vel, a nemzeti össztermékkel, vagy a növekedési rátával jellemezni. De nem mutatják meg az ország állapotát önmagukban a törvények és intézmények sem. A törvény betűje a törvény szelleme nélkül mit sem ér.

Hétköznapi nyelvre egyetlen szóval fordíthatjuk le, mire is van szükség ahhoz, hogy az alkotmányos alapintézményekben való egyetértés ne maradjon külsődleges és törékeny, hogy az ország jól működjön. Ez a szó a bizalom. Ma bizalomra van leginkább szükségünk.

Mi lehet az első lépés a bizalmatlanság lebontása felé?

A bizalmatlanság a félelemből ered. A rendszerváltás utáni politika nagy bűne, hogy bevezette a politikai riválissal szembeni félelemkeltés módszerét. Ha a politikai ellenfelet az abszolút rosszá nagyítják fel, akitől félni kell, az ugyan összetarthatja a saját tábort, de mérhetetlenül rombolja a közös alapokat. Mivé lesznek a társadalmat összetartó normák, ha az ellenség legyőzésére minden eszközt, bármekkora árat megengedettnek tartanak? Nem bomlasztja-e a társadalom alapszövetét az általános bizalmatlanság?
Legelőször tehát a félelemmel való manipulációnak kell véget vetni.

Itt állunk 2007. augusztus huszadikán, azon a helyen, ahol Szent Istvánt akarata szerint eltemették, és ahol halála után negyvenöt évvel testét az oltárra felemelték. Első királyunk szentként is az egységet jelképezi: mind a nyugati, mind a keleti egyház szentjei sorába iktatta. Államalapító királyként pedig ránk hagyta alkotását, a magyar államot, amely egységünk alapja ugyan, de ez az egység akkor lesz élő, ha a bizalmatlanságot és félelmet kivetjük szívünkből.

#end

Tanka László: Kész A lyukas zászló

Kovács Klaudia és csapata értékes dokumentumfilmet készített ’56-ról

* * *

Jómagam alig két esztendős voltam 1956-ban, így személyes benyomásom nem lehetett a forradalomról, sőt évtizedeken át nem is hallhattam róla. Később aztán annál nagyobb érdeklődéssel fordultam történelmünk e jeles eseménye felé, s amit és akit csak elérhettem ez ügyben, meghallgattam, elolvastam, megnéztem - és próbáltam összerakni magamnak, mi és hogyan történhetett valójában ? Nos, a sok-sok forrás közül, az egyik legfontosabb élményt nyújtotta számomra Kovács Klaudia filmjének megtekintése.

Tudom, hogy ő sem élte át ezt az időszakot, de őt is hajtotta az igazságkeresés vágya, ezért már az ötlet kezdetétől különös figyelemmel kísértem, hogyan sikerül majd megvalósítania nagyszabású tervét? Tudom, hogy milyen kitartóan járta a világot projekt-ötletével, gyűjtötte a személyes ismereteket, rakta össze a film tartalmi és formai vázait, kereste a személyes résztvevőket, a kulcsszereplőket, azokat, akik „filmszerűen” el is tudják élményeiket mondani. Talán négy-öt éven keresztül is érlelte ötletét, hogy méltóképpen el tudja készíteni az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc emigrációs ifjú nemzedékének szemszögéből ezt a filmet. És nem utolsó sorban, összetoborozta a neves alkotói gárdát, akik megtisztelték közreműködésükkel Kovács Klaudia elképzelését, s művészi tudásukkal hozzájárultak a megvalósításhoz.

Mindez azonban még mindig kevés lett volna ahhoz, hogy a mai média-világban megszülethessen egy filmötlet. Sok pénzre is szükség volt /van/. Ő nem restellt kérni, adományozó rendezvényeket szervezni szerte a világban, mert tisztában volt azzal, ha nem sikerül megteremtenie a kellő anyagi hátteret elképzeléseihez, akkor minden csak álom marad.

Sokan nem is hittek abban, hogy ennek a fiatal lánynak sikerül megcsinálnia az 56-os témakör egyik legjelentősebb dokumentumfilmjét. De ő lankadatlan szervezési munkával éveken át dolgozott a film tartalmi, formai, személyi és a finanszírozási feltételeinek megteremtésén: mintegy kétezer ember működött közre valamilyen formában, akár személyesen, akár anyagi, szellemi támogatásával a film létrejöttében!

Tehát sikerült. Kész a film.

Szerencsém volt ez év május elején Hollywoodban, szinte az elsők között megnézni A lyukas zászló című filmet, s megvallom őszintén, lenyűgözött. Már a kezdő képsorok, a zenei aláfestés, a szereplők történeteinek pergő ritmusa magával ragadott - s nem is engedett el a film végéig.

Érdekesebbnél érdekesebb interjúk füzére beszéli el a történéseket és rengeteg eredeti, ritkán vagy alig látható filmrészletek illusztrálják a mondandókat. Az 56-os események szereplői a legszélesebb körben megszólalnak, az utcai harcosoktól, diákoktól kezdve a diplomáciai szervezetek képviselőin át a történészekig és a nemzetközi közéletet meghatározó személyiségekig mindenki elmondja a maga történetét.

Nem a történelemkönyvet mondják föl, hanem a személyes élményeiket, vagy véleményüket s olyan mély átéléssel, mintha nemrég történt volna minden. Tudom, hogy némelyik interjúnak a négy-öt órás „alapanyagából” került be az a néhány perc…

A film szinte minden mai modern szakmai fogást alkalmaz. Most, amikor a televízió és a számítógép tölti ki az emberek életét, iszonyatos információs dömping áramlik ránk mindenhonnan, nagyon fontos a szelekció. Ahhoz, tehát, hogy az emberek két órát eltöltsenek egy dokumentumfilmmel, bizony nagyon érdekesre kell csinálni. Kovács Klaudia és csapata, Kovács Lászlóval, Zsigmond Vilmossal, George Adams-szel, Hules Endrével, Honti Zoltánnal –és másokkal együtt nagyon érdekesre csinálta ezt a filmet! Már-már mintegy egy játékfilmben, úgy várjuk a következő képsorokat, a sztorikat, szurkolunk a hősöknek, a szereplőknek, s olykor velük könnyezünk. Merthogy a száműzöttek által a személyes tragédiák sora is felelevenítődik előttünk, s ezen az érzelmi szálon keresztül még közelebb jutunk ’56 valóságához.

Kiknek szól ez a film? Az emigrációnak? Az otthonmaradottaknak? Az ifjúságnak? Az idősebb nemzedéknek?

Azt hiszem, mindenkinek.

Mindenkinek, akinek egy kicsit is fontos, hogy közelmúltunk világtörténelmi jelentőségű eseményét, hátterét és szereplőit megismerjék. És ne csak megismerjék, hanem egy kis erőt is merítsenek belőle. S tudjanak arról, hogy valamikor, valakik, talán diákok, fiatal munkások, egyszerű emberek megmutatták a világnak, hogy ez a kis nép, itt a Kárpát-medencében szabadon akar élni. Bármi áron is.

És a mindenkori hatalom által, gyakran igény szerint manipulált, hézagos történelmi ismereteink „zászlós lyukjait” ez a film, képletesen szólva befoltozta - noha korántsem teljes még ennek a történelmi hiányosságnak a pótlása. Még sok Kovács Klaudiára és sok hasonló filmre, műre van szükség ahhoz, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc elfoglalja méltó helyét a magyar és a világtörténelemben.

Dr. Tanka László a Panorama - Világ Magazin alapító-főszerkesztője

Http://WWW.pano-rama.Hu/

*

Előd László sajtó tájékoztatója a filmről:

Press release by Leslie Eloed about the film:

Http://Arpad.Com/TFLZ.Pdf

Http://Arpad.Com/TFLZ.Doc

Http://Arpad.Com/TFLZ.Htm